Skip to content

Kányádi Sándor: Meddig tart a rigófütty

    Meddig tart a rigófütty

    Megjött a tavasz, leterítette a köpenyét, s leült a dombra. Végignézett a berkeken, a kerteken, a lankákon s a réteken, a csupasz-kopasz fák és bokrok kopárló gyülekezetén.

    – No míg ezeket felöltöztetem… – szaladt ki a száján, de már mosolyogva szólt oda a körülötte legyeskedő szellőnek: – Eredj szolgám, suttogd közhírré a fák és a bokrok között, hogy aki megmondja, meddig ér el a rigófütty, azt elsőként s tetőtől talpig aranyvirágba öltöztetem.

    Illant is már a szellő, térült-fordult, s egy pillantás alatt szétsuttogta a suttogni valóját.

    Nagy mozgás támadt a szellő nyomában. Minden fa és bokor azt hitte, hogy ő aztán igazán meg tud felelni a tavasz kérdésére.

    A parti füzek kihúzták öreg derekukat és legényesen kezdték pödörgetni pelyhedző barkáikat. A rekettyebokrok sem akartak lemaradni. Nem is beszélve a gyümölcsfákról. A meggy, a cseresznye, a szilva, az alma, a körte, de kiváltképpen a dió, akin egész nap füttyögni szokott a rigó, ő ne tudná, ők ne tudnák, hogy meddig ér el a rigófütty?

    De bizony nem tudták. El is csendesedtek valamennyien.

    – Hát ennek fele sem tréfa – kottyantotta el a korán érő cseresznye.

    – Kerek egy kérdés – gondolta az alma s a körte.

    – Kemény dió! – sóhajtotta el magát a vén diófa.

    A szilva meg sem mukkant.

    – Ha legalább egy rigónk volna – savanyodott el a meggy -, akinek a hangjáról mértéket vehetnénk.

    – Egy rigó, egy rigó.

    – Bár egy rigófiú.

    De nem volt.

    S mert tudták, hogy a rigó a lombos fákat kedveli, elkezdtek csöndben, szorgalmasan rügyezni, levelezni.

    – Mi az a nagy csönd odalenn? – kapaszkodott a fölfelé igyekvő szellőbe a sombokor a domboldalon.

    – A töprengés csöndje.

    – Miféle töprengésé?

    – Azt kell kitalálni, hogy meddig ér el a rigófütty?

    – S aki kitalálja?

    – Aranyvirág lesz a jutalma – mondta a szellő szűkszavúan, s azzal már fel is szusszant a dombra a tavasz mellé.

    Ültek és várták az eredményt.

    Napok, vagy talán hetek múltán, amikor már szépen zöldellt a környék, megjelent az első rigó is. És hová szállt volna másra, mint a diófára. El is füttyenthette magát. Hegyezték a fülüket a fák, de mind hegyezhették, mert abban a pillanatban innen is onnan is felharsant a rigófütty.

    Zavartan álltak a fák a nagy rigófüttyögésben. A tavasz kacagott, kacagott a tréfán, a szellő meg táncot járt örömében.

    Ekkor megszólalt a sombokor a domb oldalában:

    – Én megmondom, meddig ér a rigófütty.

    – Kicsoda mondja meg? – néztek fel a kicsi sombokorra.

    – Én mondom meg – húzta ki magát a sombokor. – Rigótól rigóig ér. És ilyenkor meg körbeéri a földet.

    Nagyot néztek a bölcs fák, hümmögtek, de aztán belátták, hogy a bokornak igaza van. Annál is inkább, mert látták, hogy maga a tavasz is helyeslően bólogat a sombokor válaszára. S láthatták azt is, amint elnyeri méltó jutalmát, mert abban a minutumban tetőtől talpig aranyvirágba borult.

    Pin It on Pinterest