Egy szegény parasztnak nem volt kenyere. Elhatározta, hogy kérni fog az uraságtól. Épp Márton napja volt, s hogy ne menjen üres kézzel, megfogta egyetlen libájukat, a feleségével megsüttette, s vitte.

– Köszönöm, jóember – mondta az uraság –, csak azt nem tudom, hogy osztozzunk meg rajta. Feleségem, két fiam és két lányom van. Hogy osszuk el úgy a libát, hogy egyik se sértődjék meg?

– Én elosztom – feleli a paraszt. Fogta a kést, levágta a liba fejét, s ezt mondta a földesúrnak:
– Te vagy a ház feje, tied a fej.
Aztán levágta a hátsó felét, s odaadta a feleségnek:

– Neked itthon kell ülni, vigyázni a házra, tied a püspökfalatja.
Aztán levágta a liba lábát, s odaadta a fiúknak:

– Nektek itt a két láb, hogy apátok útján járhassatok. A két lánynak odaadta a két szárnyat:
– Ti hamar kirepültök a házból, itt van a szárny hozzá. Ami marad, megtartom magamnak. S elvette a liba törzsét. Nevetett az úr, s kenyeret és pénzt adott a szegénynek.
Meghallotta egy módosabb gazda, hogy az úr a szegény parasztot egy libáért meg­jutalmazta, megsütött öt libát, s elvitte az úrnak.

Így szólt az úr:
– Köszönöm, de hát feleségem, két fiam és két lányom van, hatan vagyunk, hogyan tudjuk elosztani az öt libát? Elkezdett a módos gazda gondolkozni, de semmit sem tudott kitalálni.
– Elküldött hát az uraság a szegény emberért, hogy ossza el ő a libákat.
A kezébe vett egy libát, odaadta az úrnak és a feleségének, s ezt mondta:
– A libával hárman vagytok. Egyet odaadott a két fiúnak:
– Ti is hárman vagytok. Egyet a két lánynak:
– Ti is hárman vagytok. Magának megtartott két libát:
– Mi is hárman volnánk a libákkal, egyenlő az osztás.

Az úr nevetett, ismét pénzt és kenyeret adott a szegény parasztnak, a gazdagot pedig elkergette.