Volt egyszer egy fiú, Miska volt a neve. Egy napon a gyermekek elindultak az iskolába. Miska is fogta a sapkáját és velük akart menni. De az édesanyja azt kérdezte tőle:

— Hová készülsz, Miska?

—Megyek az iskolába.

—Kicsi vagy még, ne menj! — és az édesanyja otthon marasztotta.

A gyermekek elmentek az iskolába. Az apja még jókor reggel elment az erdőre, az anyja napszámos-munkára. Csak Miska maradt otthon a kunyhóban, meg a nagyanyja a kemencén.

Miska unni kezdte magát egyedül. Nagyanyja elaludt, ő pedig keresni kezdte hát a sapkáját. A magáét nem találta, fogta az apja régi, nagy sapkáját, s elindult az iskolába.

Az iskola ott volt a templom mellett, a falu mögött. Amíg Miska a maga falurészében haladt, nem bántották a kutyák — jól ismerték. De amikor idegen telkekhez ért, csak kiszökött Bodri, megugatta, Bodri után Jeromos, a nagy kutya. Miska elkezdett rohanni, a kutyák utána. Miska kiáltozott, megbotlott s elesett. Jött egy paraszt, elkergette a kutyákat s megkérdezte:

— Hová futsz így egyedül, te kis csirkefogó?

Miska nem felelt, csak fogta a kabátszárnyát s futott inaszakadtából. Az iskoláig futott. A feljárónál egy lelket sem lát, de az iskolából gyermekhangok moraja hallatszik. Miskába egyszerre beleéli a félelem. — Mi lesz, ha most elkerget a tanító innen? — S gondolkozni kezdett, hogy mit csináljon. Visszamenjen? — széttépik a kutyák. Bemenjen az iskolába? — fél a tanítótól. Parasztasszony haladt el az iskola mellett, veder a kezében.

— Minden gyerek tanul, te mit állsz itt?

Miska bement az iskolába. A pitvarban levette a sapkáját, s benyitott. Odabent csak úgy nyüzsögtek a gyerekek. Mindegyik kiabált, a tanító meg ott állt a terem közepén, vörös sál a nyakán.

— Mit akarsz itt? — kiáltott rá Miskára.

Miska csak a sapkáját szorongatta, s egy szót sem felelt.

— De hát ki vagy?

Miska hallgatott.

— Néma vagy tán?

A gyerek úgy meg volt szeppenve, hogy elveszett a szava.

— Hát ha nem akarsz beszélni, eredj haza.

Pedig Miska úgy szeretett volna mondani valamit, de a torka kiszáradt a rémülettől. Csak nézett a tanítóra s megeredt a könnye. A tanító megsajnálta. Megsimogatta a fejét s megkérdezte a gyerekektől, hogy ki ez a fiú.

— Miska Karcsi öccse. Régóta kéredzkedik az iskolába, de az anyja nem engedi. Most aztán lopva jött ide.

— No, ülj be a padba, a bátyád mellé, megkérem anyádat, engedjen iskolába.

A tanító mutogatni kezdte Miskának a betűket, de Miska már ismerte őket s egy kicsit olvasni is tudott.

— Lássuk, betűzd ki a nevedet.

Miska elkezdte:

— Em-i, s-s-s, ká-a, Miska!

Mind elnevették magukat.

— Ügyes kisfiú vagy! — mondta a tanító. — Ki tanított meg olvasni?

Mihály felbátorodott és így felelt:

— A bátyám! Én szemfüles vagyok s egyszerre mindent megértettem. Én nagyon, de nagyon ügyes vagyok!

A tanító elnevette magát s így szólt:

— Várj egy kicsit azzal a hencegéssel, előbb tanulj!

Attól fogva Mihály is együtt járt a gyerekekkel az iskolába.