Lassan járj, tovább érsz (lengyel mese)

Lassan járj, tovább érsz
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 2 Átlag: 3]

Teknősbékáné elhatározta, hogy húsos lepényt süt. Nekilátott — de nincs kovásza.
— Ébredj, Teknősbéka apó, eleget aludtál! Szaladj el Nyuszi komaasszonyhoz, kérj tőle kovászt.
Teknősbéka apó félálomban nyögött valamit, álmos szemét éppen hogy kinyitotta egy kicsit s morcosán kérdezte :

— Mit akarsz?
— Mondom, szaladj el kovászért Nyuszi komaasszonyhoz!
— Én még életemben soha, sehova nem szaladtam. De menni, mehetek — mormogta Teknősbéka apó. Leült, gondolkozott, majd nyögve, nagy óvatosan lemászott a kemencepadkáról.
— Siess már egy kicsit, a lusta mindenedet! — sürgette
Teknősbékáné az urát.
— Minek úgy sietni? Talán bizony hiába mondják, hogy lassan járj — tovább érsz?
De amíg lekecmergett, amíg a posztócsizmát felráncigálta, amíg bebújt a ködmönébe és a sapkáját a fülére húzta — egy nap eltelt bele.
— Hát te mit topogsz egy helyben, te világ lustája! Az idő eljár, s megszárad a kenyértésztám!
— Sehol se találom az övemet! Ügy látszik, elkallódott — dörmögött Teknősbéka apó.
— Ismerlek már! — kiáltott fel Teknősbékáné és maga kezdte keresgélni az elkallódott holmit.

Amíg keresték, még egy nap telt bele.
Végre felcsatolta Teknősbéka apó az övét, a gallérját felhajtotta, átemelte az egyik lábát a küszöbön, majd utána a másikat — aztán a harmadikat, végül a negyediket, s így szerencsésen kiért az útra.
— Aztán csak ne húzd az időt, hiszen vendégeket hívtam a lepényre! — kiáltott utána a küszöbről Teknősbéka anyó.
— Tudom, tudom …
— Hát edényt viszel-e magaddal?
— Ejnye, egészen elfelejtettem — kapott a homlokához Teknősbéka apó —, hozd már ide, nincs kedvem visszafordulni.
— Bezzeg a Nyúl izibe megfordult volna! Te meg csak egy helyben topogsz, akár a medve a méhkas körül — szólt Teknősbéka anyó és odaadta neki a kovászos edényt.
— Megint azzal az ugrifüles Nyúllal állsz elő! — mormogta Teknősbéka apó. — Ugrik ide, ugrik oda, ez az egész tudománya. Én hozzá képest mégiscsak tekintélyes gazda vagyok: akárhova megyek, a háztető mindig itt van a fejem fölött! Ezt próbálja utánam az a tapsifüles!

A kovászos edényt kényelmesen a hóna alá fogta, a sapkáját egészen a szemére húzta és elindult Nyúl anyóhoz. Míg Teknősbéka apó odajárt, Teknősbéka anyó mind színezgette magában a vendégséget: hogy eszik magukat tele a vendégek az ízletes káposztával s hagymával, hússal töltött foszlós lepénnyel! És hozzákezdett a töltelék elkészítéséhez. Közben egészen besötétedett, már legfőbb ideje volt, hogy Teknősbéka apó visszatérjen, de még híre-hamva sem volt. A vendégség megérkezett, de, sajnos, nem kóstolhatták meg Teknősbéka anyó lepényét. Nyámoghattak a tölteléken . . .

Elmúlt egy nap, elmúlt kettő — de se kovász, se Teknősbéka apó.
Elmúlt egy hét, el kettő, el három is. Úgy eltűnt Teknősbéka apó, mintha a föld nyelte volna el.
— De vajon hova tűnhetett el? — tűnődött Teknősbéka anyó.
— Még ha messzire küldtem volna! De hisz csak egy ugrásnyira küldtem, a falu végére!… Várta, várta, de hiába várta. Eltelt még négy hét.
— Megyek s megnézem, nem ragadt-e ott Nyúl komaasszonynál — gondolta Teknősbéka anyó.
Kendőt kötött és kinyitotta az ajtót. Hát, lássatok csodát, Teknősbéka apó jön, jön az úton, döcög, döcög nagy sietősen, s a kovászos edényt szorosan, nagy vigyázattal a hóna alá fogja.
— No, végre! — örvendezett Teknősbéka anyó és gyorsan kitárta az ajtót.

Egy óra sem telt el, befordult Teknősbéka apó az udvarra, odaért az ajtóhoz és a küszöbön megállt, hadd szusszanjon egyet. Végre kiszuszogta magát, s az egyik lábát szerencsésen átemelte a küszöbön. Éppen emelintette a másikat is, de szakadt posztócsizmájában elbotlott és zsupsz, szépen hasra esett. A feje már a kunyhóban volt, de a lába kívül maradt. Az edény pozdorjává tört, a kovász meg — placcs! — szétfolyt a szoba földjén.
— Hej, te szerencsétlen! — sipítozott fölötte Teknősbéka anyó.
— Hét hétig hoztad a kovászt, de a kunyhóba csak nem értél el vele! Csak pazaroltad a drága időt!
— Bizony, bizony … — morgott Teknősbéka apó. — Nem mondtam neked, hogy ne siettess, mert abból csak baj lesz? Így is történt! Nemhiába mondják: lassan járj — tovább érsz!…

(Fordította: Jékely Zoltán)