Láng Etelka: A “Hapci” hajó

Hapci hajó
[Total: 0    Average: 0/5]
Gyorsan siklott a kis fehér hajó a Dunán, az oldalára Hapci törpét festet­ték teljes törpenagyságában. A fodros hullámok folyvást locsogtak, mint­ha Hapcival beszélgetnének, miközben simogatták hosszú szakállát. Ő meg boldogan hagyta, hogy a játékos hullámok piros sipkája hegyéről bukfen­cezzenek vissza a vízbe.
Pityu a nyitott ablaknál ült, és ő is izgett-mozgott, akárcsak a habok. Minduntalan kikukucskált, és azt kérdezte:
— És Vidor miért nincs itt? És Kuka hol van?
A felnőttek mosolyogták Pityu kérdéseit, de mintha az ő szemük elé is nagy süvegű törpék baktatnának elő valahonnan.
Egy öreg hajós bácsi, akinek napszítta a bőre, és szürke a szeme, akár a Duna vize, Pityu mellé telepedett, és barátságosan kérdezte:
– Hallom, tudni szeretnéd, mi van Vidorral…, Kukával… meg a töb­biekkel … No, ide figyelj!
Egyszer, nem is tudom, mikor, Hófehérke és a törpék otthagyták a mese­erdők unalmas csendjét, mert igazi élet után vágyakoztak. Vidor rázta fel őket:
– Elég volt ebből a félrevonult életből! Tegyünk már mi is valamit, ami­től szebb lesz az életünk. Keressük fel az embereket, és ajánljuk fel szol­gálatainkat.
Tudor erre bölcselkedve helyeselt:
– Nem rossz ötlet, de nem valami könnyű. Sok hibánk van, és sok a rossz tulajdonságunk. Hogy fogunk azokkal boldogulni? Hm?!
De Vidor most is mosolygott, mint mindig, és így felelt:
– Nézzétek, Szundi most is alszik éppen…, Hapci most is tüsszentett éppen…, és Kuka fél fülét hegyezi szokása szerint… Morgót is halljátok: brummog ő, ha kell, ha nem.., .mégis azt mondom, le kell küzdenünk hibáinkat, csak akarni kell. Próbáljunk szerencsét, és induljunk útnak. Így történt, hogy eljöttek Hófehérkével együtt az emberek közé.
Az volt a kívánságuk, hogy a hajók oldalán lehessenek, és a gyerekek láthassák őket. A kis hajókat, vízibuszokat pedig róluk nevezzék el. Az embereknek tetszett az ötlet, és azóta egész nyáron jön-megy a Dunán a sok vízibusz. Egyiknek az oldalán Kuka csimpaszkodik, a másikon Vidor mosolyog, a harmadikon Hófehérke néz mindenkire kedvesen. A gyerekek boldogok, hogy láthatják őket, ők pedig meg vannak elégedve az új, szép élettel.
Megváltozott az életük, és megváltoztak ők is. Egész nap viszik-hozzák a sok utast, gyereket, és csodák csodája, Szundi nem álmos! Sürög-forog napestig. Még csak ásítani sem látta senki sem. Szende nem süti le a sze­mét, bátran néz széjjel. Inkább azt figyeli, mikor telik meg a hajó, mikor lehet újra siklani a Dunán. Kuka figyelmesen tekinget körül, minden ér­dekli, és az ujjain számolgatja, hány gyerek kiáltja el magát: „Jé, a Kuka!“
Morgó olyan boldog, hogy nem zsémbelődik semmiért. És morgolódni is elfelejtett talán. Hapci pedig, az aranyos, folyton tüsszentő, úgy meg­edződött, hogy még egyet sem tüsszentett. A nap, a víz, a jó levegő hasz­nált neki. Tudor nem tagadja meg magát. Gyűjti a benyomásokat, és ta­nul folyton. Vidor, a kedves, életvidám, majdnem elrikkantja magát a hajó oldalán, mintha mondaná: „Fő a jókedv, és minden szép, ha örülni ­tudunk!”
És Hófehérke? Ő csendes volt mindig, kedves és gyönyörű szép. Most boldog, hogy hajókázik a Dunán, azon a szép, nagy folyón, amelyiknek egyik oldalán Pest van, és a másik partján Buda. És boldog azért is, hogy láthatják őt a gyerekek, és hogy úgy örülnek neki, amikor meg­pillantják.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük