Skip to content

Zelk Zoltán: Köd és fény

    Köd és fény

    Egy téli reggelen, amikor Lajcsi iskolába indult, olyan nagy köd ereszkedett a városra, hogy még a szomszéd házakat sem lehetett látni. Lajcsi egyedül botorkált a vastag ködben, míg egyszer csak valaki megérintette a vállát.
    ” Ki lehet az?”- kérdezte magában, s kiváncsian hátra nézett. El is csodálkozott, mert az útszéli fa ága érintette meg a vállát. S kisvártatva meg is szólalt a fa:
    – Hová mégy, kisember?
    – Iskolába.
    -De hát odatalálsz ilyen ködben? – Megbillent a fa, s két falevél hullott a földre.
    Lajcsinak úgy tűnt, mintha a fa sóhajtott volna. Ezért megkérdezte:
    – Szomorú vagy?
    A fa megrázta ágait.
    – Igen, szomorú vagyok – felelte.
    – A lehullott leveleidet sajnálod?
    – Nem, nem azt. Hiszen tavaszra mindig új, zöld hajtásaim nőnek.
    – Hát akkor fázol talán? – faggatta Lajcsi. De a fa azt felelte, hogy vastag kérge megvédi őt a hideg ellen.
    – Tudom már, miért vagy szomorú! – kiáltotta Lajcsi.- A köd miatt, a sűrű köd miatt.
    A faágak igent bólongattak:
    – Azért, a köd miatt. Mert én tudom, mi a köd, és azt akarom neked elmondani.
    Lajcsi kiváncsian hallgatta az öreg fa elbeszélését.
    – A világ tele van szomorúsággal, s a köd az emberek szívéből kiáradó szomorúság.
    – De alig mondta el ezt a fa, a köd oszlani kezdett s egyre erősebbek és fényesebbek lettek a napsugarak. Lajcsi felkiáltott:
    – Hát a fény micsoda? A fény, ami elkergeti a ködöt?
    – A fény pedig a reménység, ami a szomorú és meggyötört emberek szívéből árad. S ez a fény örömmé válik egyszer, s elűzi a szomorúságot, mint a napsugarak a ködöt. – A lehealó ágak most fölegyenesedtek, s megfürödtek az aranyos napsugarakban, Lajcsi pedig vidáman szaladt az iskolába.

    Pin It on Pinterest