Skip to content

Kányádi Sándor: Kánikula

    Kánikula

    Kutyameleg, kánikula,
    nyelvét kiveti a kutya,
    budákol, a tűző, heves
    nap elől árnyékot keres.

    De alighogy hűvösre lel
    s leheverne, költözni kell:
    falja az árnyékot a nap,
    s az ebbe is beleharap.

    Pillognak a récék, libák,
    nem csinálnak most galibát;
    kiapadt a kicsi patak,
    mint a cérna, kettészakadt.

    Itt-ott ha még van is, ami
    víznek mondható valami,
    odamennek a bivalyok,
    s kimártják a kis patakot.

    Egyedül egy árva csacsi
    hangját lehet csak hallani,
    megereszt egy bátor iá-t,
    esőért az égre kiált.

    Pin It on Pinterest