Nem szeretem a kakukkmadarat,
mert folyton-folyvást egyet hajtogat:
kakukk, kakukk, kakukk.

Mintha az erdő egyesegyedül
az övé volna, szégyentelenül
fújja a magáét: kakukk, kakukk.

Túlkiabál minden más madarat,
csak harsogja a nyári ég alatt:
kakukk, kakukk, kakukk.

Ő mondja meg, hogy meddig élhetek,
kisajátít idegen fészkeket,
abba tojik a szemtelen kakukk.

Hallgat az erdő, bölcsen bólogat:
szeretni kell mindenegy madarat,
akkor is, ha kakukk.

Hatalmas az ég, végtelen a nyár,
s ideje a kakukknak is lejár,
elnémul, bereked.

És újra hallod majd a cinegék,
pintyek, rigók kedves kis énekét
s a locska verebet.