Jékely Zoltán: A török és a tehenek

Török és a tehenek
[Total: 0    Average: 0/5]

„ Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet. Nem is tudta Mehemed, milyenek a tehenek. Egyszer aztán Mehemed lát egy csomó tehenet. – Én vagyok a Mehemed! -Mi vagyunk a tehenek! – Csudálkozik Mehemed: ilyenek a tehenek,? Számolgatja Mehemed, hányfélék a tehenek. Meg is számol Mehemed háromféle tehenet: fehéret, feketét, tarkát. – Meg ne fogd a tehén farkát!… Nem tudta ezt Mehemed, s felrúgták a tehenek.”

A szegény jó tehénrúgta Mehemed leporolta piros bugyogóját, hazavánszorgott, s nagyokat nyögve leült, amúgy török módra, a földre. Minden tagja fájt attól a tehénrúgástól.

-Mi bajod van, édesapám? – kérdezte tőle fiacskája, a kis Mehemed, aki szakasztott olyan volt, mint az apja.

-Ne is kérdezd… – nyöszörögte. – De ha már megkérdezted, elmondom, hogy jártam, hadd okulj a káromon.

A kis Mehemedet szépen maga elé ültette a földre, s elmondta, hgoy járt pórul azokkal a huncut tehenekkel.

-Én majd sohasem fogom meg a tehenek farkát! – mondta a kis Mehemed. – Engem aztán nem rúgnak fel!

-Jól teszed, fiacskám! – simogatta meg a kis Mehemed borzas buksiját a nagy Mehemed. – Látom, okosabb leszel, mint apád.

-Hát ha még óvodába is járhatnék! – sóhajtott a kis Mehemed. – Akkor lennék csak okos igazán!

-Mondasz valamit – vakargatta kopasz fejét az apja. – Bizony, itt az ideje, hogy beadjalak az óvodába.

S a nagy Mehemed állott is szavának. A kis Mehemedet másnap elvitte az óvodába.

-Viselkedj illedelmesen, nyisd ki a szemed, okulj, tanulj! Mindig azt tedd, amit az óvónéni mond! – figyelmeztette búcsúzásul, s ott hagyta a zsivajgó gyermekek között.

S a kis Mehemed megfogadta apja tanácsát. Nézelődött, figyelt; elleste, hogyan köszönnek egymásnak, hogy játszadoznak, hogyan rakják el a játékokat. Még a virágöntözést, a gyomlálást is megtanulta, s azt is tudomásul vette, hogy nem szabad bottal hajkurászni a kőkerítésen sütkérező gyíkokat.

De a mosdóban meresztett csak igazán nagy szemet! Ilyent még sohasem látott: ha balra csavarták, víz csorgott belőle, ha jobbra csavarták, elállt. Boldogan csavargatta a csapot jobbra-balra, kezét-arcát megmosta, még fejét is alá akarta dugni, de ott állt egy kislány, s ezt már nem engedte meg.

-Meghűlsz, kis Mehemed – mondta, s elzárta a csapot.

Aztán uzsonnához ültek. A kis Mehemed jobbra-balra sandított, hadd lássa, hogyan esznek a többiek. S ő is úgy evett, szépen, ahogy illik, nem szürcsölt, nem hadonászott a kanalával, s nagyon ügyelt, hogy nem morzsálja el a kenyeret a terítőn.

Aztán mesét hallgattak a gyermekek.Aztán énekelnek.

S a kis Mehemed figyelt, figyelt, s olyan okos volt, hogy hamarosan mindent tudott, amit a többiek.

Aztán, egy szép verőfényes napon, kirándultak a határba. Egyszer csak legelésző teheneket látnak, sok-sok tehenet, fehéret, feketét, tarkát – persze hogy a gyermekek meg akarták fogni a tehenek farkát!

-Megállj! – kiáltott reájuk a kis Mehemed. – Meg ne fogd a tehén farkát!

Mert a kis Mehemed nemcsak annyit tudott, amennyit a többiek, hanem valamivel többet: azt, hogy a tehenek rúgósak, ha a farkukat húzzák.

A gyermekek megszeppentek, eloldalogtak a tehenek mellől, hgyták, hadd legelésszenek békén tovább…

Nem is rúgták fel őket a tehenek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük