Skip to content

Benedek Elek: Hazug mese

    Hazug mese

    Két ember útnak indult egy órában s egy percben: az egyik indult keletről, s ment nyugatnak; a másik indult nyugatról, s keletnek tartott. No, már azt is megmondom, hogy az egyik Brassóból in­dult, a Cenk tövéből, a másik meg Pest mellől, a Rákos mezejéről. A Királyhágónak a tetős tetején találkoztak. – Adjonisten, földi!

    – Fogadjisten, földi! Hová? Hová?

    – Én – mondja a brassói – Pestbudának tartok, merthogy hallot­tam: akkora híd van a Dunán, hogy csudájára jár az egész világ.

    – No – mondja a pesti ember -, én is afféle járatban vagyok, mint kigyelmed. Azt hallottam, akkora káposzta van Brassóban, hogy nagyobb a templomnál. Már csak megnézem. Hanem tudja mit, kend, minek fárad azért a hídért Pestre? Nem muszáj azt látni, elmagyarázom én kigyelmednek anélkül is, mekkora az a híd. Hát tudja kigyelmed, olyan magas az a híd, hogy most egy esztendeje egy ember leesett róla, s még amikor eljöttem Pestről, folyton esett lefelé, s még mindig nem csubbant a Dunába. Ez már csak híd, mi?
    Mondotta erre a brassói ember:

    – No, az már szent igaz, hogy szörnyű nagy híd lehet ez a pesti híd. De a brassói káposzta se kutya ám!

    – Látta tán kigyelmed?

    – Már hogyne láttam volna, mikor brassói ember vagyok! No de merthogy kigyelmed elmagyarázta nekem, mekkora a pesti híd, én csakugyan meg is fogadom a tanácsát, s nem megyek oda, hanem én is azt tanácsolom kigyelmednek, forduljon vissza, kár azért a káposztáért Brassóba fáradni.

    – Már mért volna kár?

    – Azért volna kár, mert a jövő esztendőre úgyis akkorára nő az a káposzta, hogy Pestről is kényelmesen megláthatja kigyelmed.

    – No, ha úgy, akkor én is visszafordulok. Isten áldja!

    -De meg én is. Isten áldja!

    Azzal szépen visszaballagott mind a kettő a saját hazájába.

    Pin It on Pinterest