Volt egyszer egy rózsakert.

Közepén, a díszhelyen virult a legeslegszebb rózsatő. Minden vesszeje .van sima volt, mint a csiszolt üveg. Nemhogy tövis, de még egy icipicikécske sem akadt rajta. Testvérei, a többi rózsák, váltig mondogatták, hogy ez nem vezet jóra. De a legeslegszebb rózsatő csak nevetett rajtuk.

– Szép kis bimbókat növelni, ez a rózsa dolga – ezt mondogatta. – A szúrós tövis meg hadd maradjon a királydinnyének.

– Vigyázz, vigyázz! – intette a szomszédja. – Ha nincs tövised, védtelen maradsz.

– Ugyan, ki bántana engem? – mosolyodott el nyiladozó bimbaival a rózsatő. – Lásd, én sem bántok senkit, ellenkezőleg, inkább mindenkit C. gyönyörködtetek szépségemmel, elandalítok illatommal. Rettegésre nincs okom.

A legszebb rózsatő elsőnek nyitotta ki legszebb bimbaját, örvende­tt, aki rátekintett, elmosolyodott, aki beszívta az illatát.

Hanem egy reggel, hogy történt, hogy nem, egy szamár szabadult be a rózsakertbe. Körülnézett, és azt mondta: – Iá! -, ami szamárnyelven annyit jelentett: mennyi finom falat, mennyi nagyszerű rágnivaló! Azon­nal neki is látott, hogy lelegelje a nyíló rózsákat. Csakhogy első kísérleté­nél a tövisek alaposan megszurkálták. Annyi esze egy szamárnak is van, hogy ami nagyon szúr, az nem rágnivaló. Otthagyta hát az első rózsát, s megpróbálkozott a másodikkal. De ott ugyanúgy járt. Sorra próbálkozott minden rózsatővel, de mindenütt megkapta a magáét. Az orrát összeszur­kálta, a nyelvét felsértette a sok tüske. Végül eljutott a legszebb rózsatőhöz. Óvatosan körülszaglászta. Kinyújtotta a nyelvét, és félve megérintette a rózsát. Nem szúrt! Nem volt tövise! Gyorsan lelegelte az egész bokrot, majd – mint aki jól végezte a dolgát -, elégedetten elkocogott.

A legszebb rózsatő szomorkodott egy kicsit, de aztán hamarosan még csodálatosabb bimbókat növelt. A szamár, úgy látszik, csak erre várt. Belopakodott a rózsakertbe, s felfalta a virágait.

Ez így ment egész nyáron át. A legszebb rózsatő már hervadozni, száradozni kezdett bánatában. Egyre csak sóhajtozott: „Mitévő legyek, mit csináljak, ó!”

– Növessz töviseket! – mondta a szomszédja. – Aki nem védekezik, azt felfalják, hiába illatozik.

A rózsa megfogadta a tanácsot.

Tavasszal legelőször is nagy, hegyes töviseket növesztett. Csak azután virított ki teljes pompájában.Több se kellett a szamárnak! Amint kinyílt a rózsakert, belopakodott, s egyenesen odakocogott a legeslegszebb rózsatő­höz. Egy cseppet sem félt. Kitátotta a száját, hogy bekapja a virágokat, de az éles, kemény tövisek a nyelvébe szúrtak, az orrába döftek, s összeszurkál­ták. A szamár visszakapta vérző nyelvét, és ordítva vágtatott el a kertből.

Azóta nem merészkedik a szamár a rózsakertbe, és azóta nincsen rózsa tövis nélkül.