Gyakorlat teszi mesterré az embert (magyar népmese)

Gyakorlat teszi mesterré az embert
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Volt egyszer egy király. Elhatározta magában, hogy megnősül. Fiatal volt, került is neki feleség, gyönyörű szép s igen okos.
A lakodalom után kimentek megnézni a gazdaságot meg a hegyeket. Puskát is vitt a király, és lelődözte a faágakon pihenő kismadarakat. A királyné nem szólt semmit.
– Meg sem dicséred az ügyességem? – kérdezte csalódottan a király.
– De hiszen semmi ez, édes uram, gyakorlat teszi mesterré az embert!
A király erre úgy megsértődött, hogy egy szót sem szólt többé a fele­ségéhez.
– Nem vagy jó feleségem, menj el a palotámból! – kiáltott a királynéra.
– Jól van, elmegyek. Búcsúzóul add nekem, édes uram, az istállóból a te­henet! – válaszolta a királyné.
– A király odaadta a tehenet, az asszony fogta a kötelet, és útnak indult.
Nem messze, a hegyek közt egy sziklaodúban talált menedéket a tehén­nel. A tehén hasas volt, és hamarosan megellett. A királyné minden reggel felvette a kisborjút, felvitte a hegy tetejére, aztán meg visszavitte a szikla­odúhoz. Mindennap vitte a borjút, még egy év múlva is.
A következő évben a király vadászatot rendezett. A vadászok a hegy­oldalban észrevettek valami különös dolgot. Nem tudták kivenni, hogy miféle állat lehet az. Olyan, mintha borjú volna, de két lábon megy!
– Nahát, miféle szörnyeteg! – szörnyülködtek.
Odamentek, hogy közelről láthassák. De ahogy odaértek, nem láttak semmit, csak valami asszony lábnyomát. Elindultak a nyomon, és rátaláltak a sziklaodúra. Bekiáltottak hát, hogy ha van ott valaki, akkor jöjjön ki.
Bentről kiszólt egy hang, hogy nem mehet ki hozzájuk, mert nincsen ruha rajta. Beadtak hát egy kabátot neki, hogy kijöhessen. Kint elmondta az asszony, hogy az ő nyakában látták a borjút az imént, ő cipelte az állatot.
A hercegek, bárók, grófok tanakodni kezdtek. Azt mondták, hogy lehetetlen, hogy azt a borjút egy asszony elbírja.
– Csakhogy én azóta cipelem a hegyre föl, s a hegyről le ezt a borjút, amióta megszületett – mondta a királyné. – Gyakorlat teszi mesterré az embert.
Erről a király azonnal ráismert a feleségére. Odaszaladt, megölelte, megcsókolta, s arra kérte, hogy térjen vissza hozzá. Már nagyon megbánta, hogy olyan gorombán elzavarta.
A vadászat menten véget ért. Rendelte a király a hintót, borjastul, tehenestül vitte haza az ő okos, szép asszonyát.
Még ma is együtt élnek boldogan, ha közben meg nem haltak.