Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy szegén asszon, s annak vót egyetlen egy fiacskája, s vót egy tehenkéje. Szegények vótak rettenetesen, hol vót amit egyenek, s hol nem. Még jó, hogy vót az a tehenkéjik, megfejték s megforralták a tejet, s jóllaktak belőlle.
Egyszer azt mondja az asszon a fiának:
– Hallod-e, édes fiam, meg kéne pucold azt a tehent, s elvidd eladni, az árából felöltöznénk egy kicsit. Kéne neked es csizma, – jő a tél –, s nekem es cipő, inget s gagyát vennék neked, s nekem rokolyát – mondja – s bundát, s kicsitt felőtöznénk.
Azt mondja a gyermek:
– Jól van édesanyám. Nem bánom, ha veszen es, mert úgy es csúfolkodnak az iskolában. Azt mondják nekem, hogy Gagyi gazda, Gagyi gazda, mert nincsen gagyám s azétt.
Megpucolta a tehent, kötelet kötött a nyakára, s elindult vele a vássára. Viszi a tehent, s hát ahogy kiért a faluból, találkozik egy öregembervel. Azt mondja az öregember:
– Hova méssz édes fiam?
– Menyek én a vásárra, elviszem ezt a tehent eladni, mert édesanyámnak kéne vegyek cipőt, s magamnak csizmát, – s látj a-e, hogy nézek ki, melyen rongyos vagyok. Ing kéne nekem s gagya, s édesanyámnak rokolya – mondja –, mert csúfolkodnak velem az iskolában. Azt mondják Gagyi gazda, Gagyi gazda, mert nincsen gagyám.
Azt mondja az az ősz öregember, akivel találkozott:
– Hallod-e, édes fiam, mondok én neked egyet. Itt van a zsákomban egy bőr, s ezt cseréld el avval a tehenyétt, ezt a bőrt – azt mondja –, kiéreltetitek*, s ebből annyi csizma lesz, anyádnak cipő, s még el es tudjátok a többit adni, s vehettek vele rokolyát s inget s gagyát es, amennyit akartok!
Úgy es lett. Heába a gyermek azt mondja:
– Nem merem elcserélni, megver édesanyám – mondja.
De az öreg biztatta, s a gyermek elcserélte.
Menyen az öreg a tehenvel egyfelé, s menyen a gyermek haza a bőrvel. Mikor hazaért, azt kérdi az anyja:
– Na édes szép gyermekem, eladtad-e a tehent?
– Jaj édesanyám nem adtam el, hanem elcseréltem, ezétt a bőrét në.
– Jaj tám* nem bolondultál meg? – mondja az anyja. Hát egy bőrétt kellett elcseréld te azt a tehent? Elpucolj a szemem elől! Ne es lássalak! Szégyeld magadot! Tönkretettél, kiforgattál a vagyonomból! Há’ hogy mertél te elyent csinálni!? Szerencsétlen fejem, mért es szültelek a világra! Szedd a sátorfádot, s meg se állj! – sorolja – …mehetsz, amerre akarsz!
Hej, megbúsulja magát Gagyi gazda. Mit csináljon ő most? Megfogta a bőrt nagy mérgesen, s bévitte a suflákba*, az ódalkamarába, s oda fődhöz vágta.
– Itt egyen meg a fene, në! – mondja Gagyi gazda. Elyen bajt hoztál reám!
S hát ahogy levágta a bőrt, egyszer csak a bőr megszóllalt. Azt mondja:
– Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
Megejedett a gyermek Gagyi gazda, s hát gondolja magában, ennek lehet parancsolni. Azt mondja:
– Én azt parancsolom, hogy az istállóba olyan tehen legyen, hogy olyan a szomszédban senkinek sincsen! A két szarva felérje a padlást, s a tőgye a fődet érje. Minden fejésre két sétár* tejet adjon!
Azt mondja a bőr:
– Menjél csak ki, mert ott van a tehen az istállóba!
Menyen ki Gagyi gazda, s hát csakugyan ott van egy olyan szép verestarka magyar tehen, hogy rettenetes. A két szarva a padlást éri, s tőgye a fődet. Szól az anyjának, azt mondja:
– Édesanyám, menjen csak ki, s fejje meg a tehent ott az istállóban!
-Elpucolj, ne csúfságoskodj velem! Nincs nekem kedvem ehhez. Ne es lássalak!
– Menjen csak ki, menjen, nézze meg, hogy ott van a tehen!
Menyen az anyja ki, s hát csakugyan ott van a tehen az istállóba. Hamar veszi a sétárt, leül s fej. Telifej egy sétár tejet, teli a másikot… Na vót aztán amit egyenek. Felfórralták, s úgy ették meg. Megalították* aludttejnek. Túrót, tejfelet, nem búsulták azután, hogy mit egyenek.
Egyszer csak eszibe jutott Gagyi gazdának, hogy ennek a tehennek még enni való es kéne.
Bémenyen az ódalkamarába, s megragadja azt a bőrt, újra fődhöz vágja, s az azt mondja:
– Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
– Azt parancsolom, hogy annak a tehennek legyen ennivalója! Legyen egy pince krumpli*, benne répa, s legyen egy nagy asztag lucernaszéna! Legyen korpa a zsákokban! Legyen aztán ott mindenféle abrak, ennivaló, hogy legyen amit adjunk annak a tehennek enni!
– Menjél csak ki – azt mondja a bőr –, minden ott lesz, csak adjál enni. Menyen ki Gagyi gazda, s hát csakugyan ott van sorba lerakva a fal mellé: a zsákok korpával lerakva oda, a pinceajtó nyitva, teli krumplival, répával, egy nagy asztag lucernaszéna. Hej, vót aztán amit etessen Gagyi gazda!
Eltelik egy hét, el telik kettő, azt mondja az anyja neki:
– Parancsolj annak a bőrnek, hogy valami szép gúnyát es hozzon nekünk!
Bémenyen Gagyi gazda oda a kamarába, fődhöz üti a bőrt. Azt mondja a bőr:
– Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
– Én azt parancsolom, hogy nekem legyen vaj három rend gúnyám, egy innapló*, egy viselő* s egy forhant*, egy ide-oda járó. Édesanyámnak újra, hogy legyen amibe felőtözzünk!
– Na, csak menjél bé a szobába, ott lesz két szekrén, az egyikbe a te gúnyád, s a másikba az anyádé!
Úgy es lett. Menyen bé Gagyi gazda, s hát csakugyan ott van két szekrén, s úgy meg van tőtve gúnyával; egyik fejérnép* gúnyával, s a másik férfi gúnyával.
Na megint eltelik egy hét, kettő. Egyszer eszibe jutott Gagyi gazdának, hogy meg kéne házasodni.
Azt mondja az anyjának:
– Elmenyek én – azt mondja -, s megkérem a király leánnyát feleségül.
– Ó menj el te! – azt mondja. – Hol az eszed? Hát az nem menyen el hezzád!
Te magadot a királykisasszonhoz teszed? Húzd le magadot*, nem szégyelled!? – mondja. Ejenyekben jár az eszed? – jól leszidta a fiát. De amit feltett magába Gagyi gazda, abból nem tágított. Elmenyen, s jelentkezik a királynál, s azt mondja:
– Felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, azétt jöttem, hogy a leányodot add nekem feleségül.
– Mit akarsz te? – azt mondja a király. Én a leányomot neked feleségül? Egy elyen senkinek? Mostanig még gagyád se vót, s most van egy tehenkéd, s van vaj három rend gúnyád, s imá’ úgy felvágsz vele, hogy el akarod venni az én leányomot feleségül! Elpucolj innet a szemem elől, te! Ne es lássalak!
Elindul Gagyi gazda hazafelé, de a király utána szólt:
– No hát nem bánom Gagyi gazda, neked adom feleségül a leányomot, de csak akkor – azt mondja –, ha az éjen az én palotámtól a te viskódig egy gyémánt hídat építtetsz.
Menyen haza Gagyi gazda, bémenyen a kamarába, s megfogja a bőrt, fődhöz üti, s azt mondja a bőr:
– Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
– Azt parancsolom, hogy a királynak a palotájától az én kicsi házomig egy olyan gyémánt híd legyen, hogy olyant még nem látott senki! S azon különbnél-különb gyümőcsfák, azon a fákon különbnél-különb madarak, s a hiíd alatt egy szép folyóvíz legyen! Abban különbnél-különb halak úszkáljanak, s rákok! – mondja.
Hát elig mondta ki, már ott vót a híd. Reggel néz ki a király a palota ablakán, s hát látja, a nap reasütött, s csak úgy tündökölt. Gagyi gazda megint elévette a bőrt a kamarában, s fődhöz ütte.
– Mit parancsolsz Gagyi gazda?
– Azt parancsolom, hogy nekem ide az udvarra egy olyan szép szeker legyen, ződre legyen festve, két ló előtte, hámok rajta, s egy jó ülés a szekeren! – mondja.
Na úgy es lett. Elig szólta ki. F’elöltözött Gagyi gazda, s felült a szekerre, az ostort a kezibe vette, s úgy ment a királyhoz. A király egy kicsit szüvesebben fogadta.
– Na Gagyi gazda – mondja – teljesítetted a parancsot, most elmenyünk a leányomval, s meglátjuk, hogy hol laktok.
Fel es ül a királykisasszon s a király a szekerre olyan szép uroson, s mennek oda. Hát amikor odaérnek, azt mondja a király:
– Hát hallod-e, Gagyi gazda, szebb házod es lehetne! – mondja.
– Ejen még… – a legutolsó szógámnak es szebb háza van, mint a tehéd – azt mondja. Nem szólott semmit Gagyi gazda. Csak elbúcsuzott a király, elment haza a leánnyával, s ő megint ott maradott. Bément a kamarába, fődhöz üti a bőrt, s azt mondja a bőr:
– Mit parancsolsz Gagyi gazda?
– Azt parancsolom, hogy az én házam helyett, ez a viskó helyett egy olyan palota legyen, hogy a királyé bújon el mellette! S kereken* egy szép virágos kert, s elyen szökőkutak, hol a víz folyik. S szobrok kereken. S istállók legyenek teli marhával, s a palotában szobák szobalányokval, inasokval, teli s teli bútorozva. Külön mindenkinek egy-egy szobája legyen! S az én édesanyám olyan szépen fel legyen öltözve, hogy a királykisasszon se szebben!
Hát elig szólta ki, – s szerelmes istenem –, ott vót a palota, ott vótak a szógák, a szógálók, csak úgy szaladgáltak, hogy kiszógálják hol ezt, hol azt.
S ott vót az istálló teli marhával, minden virágok vótak, szökőkutak s szobrok, hogy olyant még elképzelni se lehet.
A király az ő ablakából néz át Gagyi gazdához. Ez már igen! – mondja. Most odaadnám én szüvesen a leányomot, csak jőjön ez a Gagyi gazda s kérje. De Gagyi gazda nem ment, nem sejette el a dógot. Várt egy nap, várt két nap. Egyszer a király hirnököt küldött, s magához hivatta Gagyi gazdát, azt mondja:
– Mit akarsz, Gagyi gazda? Nem akarod elvenni feleségül a leányomot?
– Felséges királyom – azt mondja –, úgy gondolom, előbb kértem s nem adtad, most nem akarom kérni,
– Adom én szüvesen, hogyne adnám, vigyed!
A királykisasszon es ment, mert erőst megtetszett neki Gagyi gazda. Nahát megtartották a lakadalmat, s a királykisasszon odament Gagyi gazdához lakni, úgy mint a felesége.
– Éltek egy hétig, kettőig, egy esztendeig, kettőig. Egyszer csak Gagyi gazdának az apósa azt mondja, jó vóna elmenjenek egyet vadászni.
Essze es szedték magikot, feltarisnyáltak jól, vadászkutyákot vittek s elmentek az erdőbe vadászni. Otthon maradott Gagyi gazdának a felesége s az anyja. Hát egyszer csak honnat s honnat nem, odavetődött egy kódus, egy szegén ember, s azt mondja:
– Felséges királyné, ha meg nem sérteném, adjon valamit isten nevibe, mert majd megvesz az isten hidege, olyan hideg van, úgy fázok. Nincs, amit felvegyek.
– Jaj – azt mondja a királyné, a királykisasszon – adnék én szüvesen lelkemből, de nekünk mindenfélénk új van, nincs amit odaadjak. Nincs olyan szegén embernek való.
Megfordul a szegén ember, a kódus, s azt mondja:
– Nahát még elyen házhoz se jártam, ahol még egy köppenyt vaj kabátot se adnak. Elyen kőszívű emberek laknak itt – mondja.
Meghalotta ezt Gagyi gazda felesége, a királykisasszon, s azt mondja:
– Jöjjön csak vissza, van itt a kamarába egy bőr, az uram nem tudom, hogy minek használja, odaadom, hogy vegye fel.
Avval elévette azt a bőrt, odaadja a kódusnak, a szegén embernek. Az nagy mérgesen kimenyen a kapuig, s mikor a kapun belől vót, fődhöz üti a bőrt, s azt mondja :
– Itt egyen meg a fene, ne! Mi csináljak én evvel a bőrvel?
De egyszer csak megszólalt a bőr, s azt mondja:
– Mit parancsolsz, édes gazdám? – megejed a kódus.
– Mit parancsolnék? – azt mondja. Azt parancsolom, hogy ezt a palotát mindenestől, így ahogy van, a fele hidat, fele hid maradjon a király palotájánál, szakaszd el a fele hidat, s vidd el a sós tenger közepire!
Hej istenem, csak kezdett emelkedni a levegőbe a palota, virágos kertvel, mindenvel együtt, s a fele hídval, s egészen a sós tengernek a közepire lett letéve.
Nahát egyszer néz ki a királykisasszon, s hát vizet lát kereken mindenhol. Sehol senki se. Bennszorult a kódus, az bémenyen, s azt mondja:
– Métt sirsz királykisasszon, métt búsulsz?
– Hát hogyne sírnék, hogyne búsulnék?! Hogy kerültem ide?
Hogy tud idejőni az én uram?
– Ne búsulj te azétt! – azt mondja. Leszek én urad helyett urad, kimosdolódzok, felöltözök az urad gúnyájába, olyan szép ember leszek, hogy még szebb, mind az urad.
– Nem kellesz te nekem! – mondja. Elpucolj innet a szemem elől!
– De hogy pucóljak, hogy tudjak elmenni? Nem látod, kereken mekkora víz van?
Biztatja a Gagyi gazdának az anyja es, hogy így elmenjen, úgy elmenjen. Dehát nem tudott elmenni. Nem es akart. Ezt akarta, hogy ott maradjon a palotába, hogy a királyné legyen a felesége.
Igen de mi lett Gagyi gazdával s az apósával? Vadásztak az erdőben, s mikor már kivadászták magikot, azt mondják menjenek haza. Elindulnak haza, s hát uram teremtőm, mikor Gagyi gazda odaér az ő palotájához, csak a hült helyit találta meg. Sehol nem vót. Úgy eltünt, mint egy feneketlen tó. Semmi nem vót ott. Veszekedik vele az apósa.
– Mi csináltál, hová tetted a leányomot? Hol keressem én fel?
Há nem tudott szólni Gagyi gazda semmit se. Gondolta magában, itt valaki a bőrnek…, a bőrhöz jutott, s az szerint lett ez a palota itt elvíve.
Lefeküdt egy fa alá, hogy egy kicsitt kipihenje magát, s mikor elszenderedett, egyszer egy nagy, hatalmas nagy sas reaszállott a fára, s elkezdett az a sas a csőrivel vagdosni a fa ágait. Felebred a Gagyi gazda, s azt mondja:
– Hej ha én sas lennék, hogy elrepülnék a világba mindenfelé, megkeresném a feleségemet! – Megszólalt a sas.
– Ide hallgass, Gagyi gazda! Ha ingemet megteszel az állatok királyának a kertedben, hogy én parancsoljak mindenféle madárnak, állatnak, akkor én elrepülök, s a feleségedtől hírt hozok.
– Jól van – azt mondja Gagyi gazda. Hamar írt egy levelet a feleséginek, s a sasnak a nyakába akasztotta. Repült a sas, szállta a levegőt, s a sós tengernek a közepibe leszállott a palotának az ablakához.
Megkopogtatta az ablakot, ahol a királyné vót, Gagyi gazdának a felesége kinyitja az ablakot, s azt mondja:
– Hírt hoztam az uradtól, itt a levelben – mondja a sas.
Ki es vette hamar a levelet a nyakából, olvassa, hogy kedves feleségem, ott van a kamarában a bőr, s valahogy azt a bőrt te varrd fel erre a sasra, s küdd el nekem.
Igen, de azt a bőrt odaadta vót annak a kódusnak. S az a kódus, hogy megtudta, hogy melyen varázsereje van, hát felvarrta magára. S azóta lese vette sohase. Ezt a királyné jól tudta. Mert mikor vele hált, akkor érezte, hogy rajta van a bőr.
Hamar megírta az urának, hogy në, mi a helyzet, hogy a bőr rajta van a mostani urán. Hanem ő lerészegítti, álomport kever a borába, s akkor a bőrt valahogy levágja rólla, s akkor elküldi. Hamar ezt megírta levelbe, s visszatette a sasnak a nyakába. A sas elrepült, ő megint elkezdett hízelegni, azt mondja:
– Nem es mutattam én neked, hogy melyen jó borom van a pincében. Ebből szokott inni sokszor az uram. Azétt vót olyan jó kedve.
– Nahát, gyere, mutasd csak meg! – mondja a kódus cigán ember.
Nahát levitte a pincébe, alattomba a zsebjibe álomport vitt, s a pohárba belétette, s úgy csapolt rea egy jó pohár bort. Odaadott egyet, odaadott kettőt a kódusnak. Megitta, s úgy lerészegedett, hogy az a világon semmit se tudott. S akkor a királykisasszon lefejtette rólla a bőrt, a bicskával levágta, s hamar esszecsomagolta. Jött es a sas vissza, kinyította az ablakot, béeresztette a sast, felvarrta a bőrt egészen rea, csak a két szárnyát hatta ki, s elküldte az urának. Mikor az urához visszament a sas, az ura levágta rólla a bőrt, fődhöz üti, s azt mondja a bőr:
– Mit parancsolsz Gagyi gazda?
– Azt parancsolom – azt mondja -, hogy onnat a sós tengernek a közepiből az én palotám ugyanúgy visszajöjjön ide, mind ahogy vót azelőtt!
Hát elig szólta ki, egyszer csak repül a palota a levegőben, olyan szempillantás alatt visszajött, hogy az ember még azt se mondta hogy jaj, s már ott vót a palota. Essze vót fórrva a híd, úgy, hogy a király már sétált rajta, hogy nézte, hogy visszajött-e a leánnya, vaj nem. Nahát felsétál Gagyi gazda es. A felesége ment elejibe, s azt mondja:
– Hol van az a kódus, az az ember?
– Az még a pincében részegen fekszik.
Na odamennek, s fődhöz üti a bőrt, s azt mondja a bőr:
– Mit parancsolsz, Gagyi gazda?
– Azt parancsolom, hogy ezt az embert fogjátok meg, s vigyed oda, ahol a ház vót, a sós tengernek a közepibe, tedd le, s hagyd ott!
Részegen az a kódus nem tudott semmit se a világról. Megragadta az a láthatlan szellem, – vaj miféle –, s úgy elvitte a sós tengernek a közepibe, letette. S lehet, hogy még ma es ott van, mert onnat aztán eljőni a bőr nélkül senki se tudott.
S a bőr Gagyi gazdánál maradott.
Hogy aztán miket varázsolt még vele, vaj hozott a bőr, azt én nem tudom, de nekem es kéne egy elyen bőr.
Akkor sok mindenem lenne, s még másnak es adnék belőlle. Aki nem hiszi, az járjon utána!
Úgy láttam, mind most.