Skip to content

Kormos István: Első nap az első bében (Vackor az első bében)

    Vackor az első bében

    Haja,
    haja, hé!
    Megnyílott az ELSŐ BÉ!
    Vackor hátán
    iskolatáska,
    apró lépteit szaporázza,
    szeme előtt nagy fehér tábla:
    KÖKÖRCSIN UTCA
    – olvassa Vackor.
    – Eredj, fiam, az iskolába!

    Megy,
    megy,
    megy az apró,
    megy a boglyos,
    lompos,
    loncsos
    és bozontos,
    piszén pisze kölyökmackó.

    Iskola előtt megáll.
    Nézdegéli a kapuját.
    – Nohát – mondja. – Ilyen csudát!
    Nagyobb mint az óvoda.
    Indulás, Vackor, nosza! –
    S a kapun besétikál.

    Haja,
    haja, hé!
    Orra előtt kitárt ajtó,
    rápingálva: ELSŐ BÉ!
    Ajtóban néni:
    Demény Eszter,
    int a piszének,
    s nevén szólítja:
    – Ha hívlak, akkor
    gyere is, Vackor,
    ne kelljen hívni
    téged ezerszer!
    Tanító nénid leszek,
    gyere, te mackógyerek.

    Odabenn ELSŐ BÉSEK
    vidáman nevetgélnek:
    Nagy Balázs – egy,
    Kormos Luca – kettő,
    Keszthelyi Dani – három,
    Hidegkuti Márti – négy,
    Zelnik Bálint – öt,
    Parancs Panni – hat,
    Domokos Matyi – hét,
    Maros Donka – nyolc,
    Csukás Pista – kilenc,
    Zachár Zsófi – tíz.
    Tíz,
    tíz,
    tiszta víz,
    sok gyerek,
    sok cseprő-apró,
    tizenegyedik közöttük
    az a boglyos,
    lompos,
    loncsos
    és bozontos,
    piszén pisze kölyökmackó.

    A sok benti suttogás
    lesz végül nagy zajogás.
    Sűrű a kedv az iskolapadban,
    s amikor belép piszén piszénk,
    viháncos harsány nevetés csattan:
    – Haja, hé!
    Nézzetek!
    Ez egy mackógyerek!
    De akkor Eszter néni
    az osztályt végigméri:
    – ELSŐ BÉ! Figyelem!
    Most egy kis csend legyen!
    Ez a kismackó Vackor!
    Nagy kár, hogy ilyen boglyos,
    hogy a bundája lompos,
    hogy loncsos és bozontos,
    de csöppet se kolontos,
    és ha okosak vagytok,
    nem nevetitek akkor.
    Igazán nem tehet róla,
    hogy ilyen az a bunda,
    de ő már többet is tud,
    mint azt, hogy „brumma! brumma!”
    Veletek együtt megtanulja,
    amit tanulni kell!
    Hát ezt a piszét társnak
    csak fogadjátok el!

    Vackort Domokos Matyi
    mellé leülteti,
    mivelhogy őt a csöpp bocs
    már régen ismeri.
    Előtte Csukás Pista ül,
    mögötte Zachár Zsófi ül,
    a katedrán pedig
    Eszter néni ül egyedül.

    Az osztálykönyvet kinyitja,
    és apró gyöngybetűkkel
    mindük nevét beírja.

    Egyszer csak Vackort kérdezi:
    – Mi a papád neve?
    Vackor zavartan dünnyögi:
    – Mackor az ő neve…
    – Mi a foglalkozása, mondd!
    – Az biza medveség…
    (Erre kitör a nevetés,
    hogy belezeng az ég!)
    – Milyen medveség, kis piszém?
    – Hát… izé… erdei…
    – Vackor! Az nem foglalkozás!
    – De hiszen medve a papám,
    barna bundája van neki…

    Akkor Eszter néni föláll,
    és Vackort megsimítja,
    – No, ülj le szépen,
    kis piszém. –
    S nevét a könyvbe írja.

    Ismerkedik egymással
    a sok nyüzsgő gyerek,
    de Vackor áll közöttük,
    hüppögve pityereg.
    Domokos Matyi kérleli:
    – Ne sírj, kis boglyosom!
    Ez itten már nem óvoda,
    ha nevetnek, ne nézz oda,
    semmit ne végy zokon.

    Zachár Zsófi is mosolyog,
    s vele Kormos Luca,
    aki a padban imbolyog,
    mint egy kölyökruca.

    Végül megenyhül csöpp szíve,
    és már velük nevet,
    dúdol velük hazafelé
    egy kedves éneket:
    „Egy boszorka van,
    három fia van,
    iskolába jár az egy,
    másik bocskort varrni megy,
    a harmadik ül a padon,
    a dudáját fújja nagyon,
    de szép hangja van,
    dana-dana-dan…”

    Fényesen sütött a nap,
    igen magasan,
    tetszett neki az az ének,
    s örült, hogy a kismedvének
    fényes kedve van.
    És hazament akkor
    ebédelni Vackor.

    Pin It on Pinterest