Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodabicikli. Ennek a biciklinek, ha azt mondták, hogy „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok”, azonnal ott termett. Csodálatos bicikli volt. Csak az volt a baj, hogy a gazdája a háromfejű sárkány volt, aki pedig nagyon mogorva, nagyon irigy sárkány hírében állt.

Ekkoriban az emberek nem tudtak még e-mailt küldeni vagy telefonálni, hanem mindent, ami velük történt levélben írtak meg a barátaiknak, rokonaiknak, szüleiknek, gyermekeiknek. A felnőttek levélben meséltek az életükről. A gyerekek levélben kértek ajándékot a Mikulástól. A fiatalok levélben vallottak szerelmet egymásnak. Ezért aztán nagyon sok dolga volt a szegény postásnak. Egész nap csak lótott-futott, mégsem végzett időben. Mindig nagyon kimerült és fáradt volt mire este nyugovóra tért.

Egyszer hírét vette a postás, hogy a háromfejű sárkánynak van egy olyan csodálatos biciklije, aminek csak azt kell mondani, hogy „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok” és az azonnal odarepít.

–  Ó, bárcsak lenne egy ilyen csodabiciklim! – sóhajtozott a postás – Nem kellene egész nap dolgoznom. Gyorsan végeznék a munkámmal és minden levél időben célba  érne! Még pihenni is maradna időm délutánonként!

Addig-addig vágyakozott, addig-addig sóvárgott és sóhajtozott, míg végül elhatározta, hogy elmegy a háromfejű sárkányhoz és kölcsönkéri tőle a csodabiciklit. Örökbe nem is merte volna kérni, hisz olyan irigy és mogorva a háromfejű sárkány, hogy úgy nem adná. De hátha kölcsön odaadja!

A háromfejű sárkány a nagy hegy tetején egy barlangban lakott. A postás nagyon elfáradt, ahogy ment, ment felfelé a saját rozoga biciklijén. Félúton le is kellett szállnia és tolta a biciklit, olyan meredek volt a kaptató. Szédült a kimerültségtől mire felért a háromfejű sárkány barlangjához. A sárkány épp kinézett az ablakon.

– Nini, a postás! – kiáltott.

Nagyon megörült.

– Biztosan levelet hozott nekem! – gondolta örömmel.

A szíve gyorsabban vert és boldogan szaladt ki a barlang elé.

– Jó napot, postás bácsi! – köszöntötte. – Ugye, levelet hoztál nekem! Már olyan rég várom azt, hogy nekem is levelem érkezzék!

A postás okos ember volt. Azonnal tudta, mit kell tennie. A kabát zsebébe kotort és elővett egy levelet. Egy levelet, ami már régóta ott volt és arra várt, hogy átadhassa valakinek, akit nagyon boldoggá tehet vele. Mert a postásnál mindig voltak kézbesítetlen levelek. Olyanok, amin sem a címzett, sem a feladó neve nem szerepelt. Ez a kabátzsebben lapuló levélke is ilyen kézbesítetlen maradt. Egy nagy piros szívet rajzolt rá a küldő és a közepére azt írta csupa nyomtatott nagy betűvel, hogy

SZERETLEK!

De az sohasem derült ki, hogy ki szeret és kit szeret, mert sem feladó, sem címzett nem volt a levélen. Így került az a jó postás bácsi zsebébe.

–  Majd csak kiderül egyszer, hogy kinek kell ezt a levelet átadnom!– gondolta akkoriban amikor betette a kabátzsebébe.

Most pedig elérkezettnek látta a pillanatot, hogy örömet szerezzen vele a háromfejű sárkánynak.

– Igen – mondta – ezt hoztam neked! – azzal átadta a levélkét.

A sárkány mohón kapott a levél után. A kezébe vette és olvasta, olvasta, olvasta…

– Szeret engem! – kiáltotta boldogan. – Mégiscsak szeret! – ugrándozott, ahogy a boldog sárkányok  ugrándozni szoktak.

Mikor aztán jól kiugrálta magát rápillantott a postásra és ekkor vette csak észre, hogy mennyire elfáradt a kézbesítéssel.

–   De te aztán jól elfáradtál mire elhoztad nekem ezt a drága, szép levelet! – mondta.

–  Bizony, alig állok a lábamon. Épp ezért arra kérnélek – mondta kedvesen a postás bácsi -, hogy add kölcsön a csodabiciklidet, hogy másoknak is el tudjam vinni a levelüket.

– Vidd csak! – mondta engedékenyen a háromfejű sárkány. – Aztán máskor is hozz nekem ilyen jó híreket! – tette hozzá reménykedőn.

– Úgy lesz! – felelte a postás. Azzal megköszönte a csodabiciklit, gyorsan felpattant rá és már mondta is a varázsszót:

– Hipp, hopp, legyek a hegy lábánál!

Máris ott termett.

Ettől a naptól kezdve jó dolga volt a postásnak. Csak felsorolta a címeket a reggeli postabontás után és a csodabicikli pillanatok alatt odaröpítette a címzettekhez. Délutánonként pedig horgászni járt a közeli tóhoz. Így aztán pihenten indult mindennap munkába.

S ha néha-néha olyan levelet kapott, amin nem szerepelt sem feladó, sem címzett, no és a tartalma is jó volt, meglátogatta a háromfejű sárkányt és nekiadta a levelet.

– Mégiscsak van, aki gondol rám! – mondta ilyenkor az öreg háromfejű boldogan.

És így is volt, hiszen valóban hálásan gondolt rá a csodabiciklin járó postás.