Skip to content

Csarusin: A fürj

    A fürj

    Élt nálunk egy ideig egy szelíd fürj. Kalitkában tartottuk. A fürj amolyan kicsi, vad tyúkocskafajta. A tolla vör- henyes barna, világosabb sávokkal. A begyén toliakból kis plasztronféle van, olyan, mint a gyerekek előkéje.
    Ide-oda járkál a kalitkájában és halkan fütyörészik, ilyesformán:
    „Türr-türr! Türr-türr!”

    Néha lefekszik és fürdik a homokban, mint az igazi tyúk.
    Tisztogatja a tollát, szárnyával verdes. Ha kukacot mutatunk neki, odajön és a kezünkből eszi.
    Még a tenyerünkre is tettük, mint a játékszert. Ott megül és nem repül el. Szelíd, mint a galamb.
    De a legérdekesebb, tudjátok, mi volt?

    Mihelyt este felgyújtottuk a villanyt, a fürjecske azonnal pitypalattyolni kezdett, így:
    — Pitypalatty! Pitypalatty!
    — Mit mond? — kérdezte Miki.
    — Aludni küld téged. Hallod? Azt mondja: „Pitypalatty, hív az ágy! Hív az ágy, pitypalatty!”

    Miki fülel: csakugyan valami effélének hangzik:
    — Pitypalatty! Hív az ágy!
    — Pitypalatty! Hív az ágy!

    Mikinek pedig csakugyan már aludnia kéne. De nehéz őt ágyba kergetni.

    — Még korán van! — mondja könyörögve.
    És a fürj megint rákezdi:
    — Pitypalatty! Hív az ágy!
    — Nincs kedvem!
    — Hív az ágy!
    — Hadd játsszam még egy kicsikét!

    Most aztán úgy rázendít a fürj, hogy az ember majd megsiketül belé:

    — Pitypalatty! Hív az ágy! Pitypalatty!
    — Igen, igen, megyek mosakodni!
    — Hív az ágy! Hív az ágy!
    — Igen, csak levetem a nadrágomat!
    — Hív az ágy! Hív az ágy!
    — Mit kiabálsz, ostoba? Hisz már lefeküdtem!

    Eloltják a villanyt a házban; elhallgat a fürj. Miki is elalszik.
    Így volt ez nálunk minden áldott este. Hozzászoktatta a fürjecske Mikit a lefekvéshez.
    Mihelyt rákezdte a „pitypalatty”-át, Miki ásítozni kezdett. Addig- addig ásítozott, amíg szépen megmosdott, levetkőzött és lefeküdt aludni.

    Igaz, a fürjecske nemcsak esténként kiáltozta, hogy „hív az ágy”, hanem más napszakban is, de olyankor rádobtam valamit a kalitkájára, kendőt vagy türölközőt, és a fürj nyomban elhallgatott.
    A fürj nem szól a sötétben. Nyáron kiköltöztünk a nyaralóba.

    A kertben jókora ketrecet rekesztettünk el a fürjecské- nek. Oda betettük s aztán kimentünk a mezőre virágot szedni, hogy feldíszítsük vele az új lakásunkat.
    De a ketrecen valahol rés maradt — megszökött a fürjecske.
    Mire hazaértünk, nem volt sehol.
    Jaj, de sirattuk!

    Kerestük mindenfelé. Kerestük egész délután, egész este. Kotorásztunk a fűben, végigcsörtettük a bokrokat. De a mi fürjecskénknek se híre, se hamva.
    Kimerültünk, elfogyott az erőnk. Mikinek már rég az ágyban lenne a helye.

    — Hogy fogok lefeküdni? — kérdi sírva. — Nincs, aki aludni küldjön!
    És akkor felkelt a hold. Fényesen megvilágított mindent köröskörül, a gyepet, az utat. És egyszer csak mit hallunk az egyik útmenti bokorból:

    — Pitypalatty! Pitypalatty!
    — Ö az! — lelkendezik Miki.

    És a fürjecske még hangosabban:
    — Pitypalatty! Hív az ágy!

    Bebújtunk a bokorba és egyszeriben megfogtuk a fürjecskénket. Hideg volt a teste és csurom víz: megáztatta a harmat. Hazavittük, megjavítottuk a rést a ketrecen és szépen visszatettük belé a fürjecskét.

    Miki pedig vidáman ment aludni.

    Pin It on Pinterest