Jékely Zoltán: Cirmos Cili játszótársa (angol mese)

Cirmos Cili játszótársa mese
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 3 Átlag: 5]
Egyszer Jancsika elindult bevásárolni a faluba. Vett sót, cukrot, paprikát, betette szépen a szatyrába, s mint aki dolgát jól végezte, ballagott hazafelé. Egyszer csak eszébe jutott, hogy semmit sem visz a macskájának. Pedig látott elég halat a piacon, s Cirmos Cilinek az apró keszeg a kedvenc eledele.
Amint így ballag a kertek között, egyszer csak egy kicsi fehér nyuszit lát, éppen ott fekszik előtte az ösvényen.
 – Hát téged mi lelt? – kérdezi Jancsika, fel – veszi, s elkezdi simogatni.
 – Valami bajod esett, szegény jószág? No, nem baj, haza – viszlek, meggyógyítlak. Egy marék füvet szakított, abból puha fészket csinált a nyuszinak a szatyorban, s vidáman mendegélt hazafelé.
Szerencsésen hazaérkezett. Cirmos Cili ott ült a küszöbön, s amikor meglátta, melléje sündörgött, s hízelegve dorombolt. Mintha azt kérdezte volna: „Mit hoztál nekem, kis gazdám?” Jancsika megsimogatta kedvencét, és így szólt: – Valami szép ajándékot hoztam. Nézd csak! – S azzal a kis nyuszit letette elébe a küszöbre.
 – Mit kezdjünk vele, Cilikém? A macska nagyot nézett, aztán kétszer-háromszor megszagolta a nyuszit, s elkezdte nyalogatni csapzott fehér bundáját. Közben fel-felnézett gazdájára, mintha dicséretet várna.
 – Mindig tudtam, hogy jószívű macska vagy – mondta Jancsika.
 – Ugye segítesz nekem meggyógyítani szegény nyuszikát? Majd hozok én neked halat is, ha bemegyek a faluba.
De most előbb a nyuszinak hozok káposztalevelet. Azzal otthagyta őket, s kiment a kertbe. Míg odajárt, Cirmos egy percre el nem hagyta a nyuszit. Mosdatta, babusgatta, akárcsak kölyökkorában őt az anyja. S a nyuszi egyre vidámabban, egyre bátrabban ugrabugrált körülötte.
Jancsika is szívesen eljátszott volna velük, de sok dolga volt a ház körül: etette a baromfiakat, fát hordott a konyhára, tányérokat törölgetett. S mikor dolga végeztével kilépett a tornácra, mit lát? Vidáman hancúrozik Cirmos Cili a nyuszikával, nagyokat ugrálnak egymás fején át.
Jancsika nagyon megörült ennek a látványnak, s még elnézegette volna késő éjszakáig, ha el nem jön a lefekvés ideje. Igen ám, de hol alszik a nyuszika? Bevigye talán maga mellé a szobába? Vagy kivigye a baromfi – udvarba, s a ketrecbe zárja? Amint ezen tűnődnék, csak látja, hogy a macska nagy óvatosan szájába veszi a nyuszit, s szépen odaviszi a kosarába.
– Hát ennél jobb helyet én sem tudnék neki – mosolyodott el Jancsika, s ő maga is el – ment aludni. Másnap reggel a tornácon a tegnapi hancúrozás fogadta.
– No lám, de jól összebarátkoztatok – mondta Jancsika, s azzal ment is az iskolába. Telt-múlt az idő, eltelt egy nap, eltelt kettő, s Cirmos Cili meg a nyuszi elválaszthatatlan pajtások lettek. Már a kertbe is ki-kimerészkedtek, s ott riogatták a csirkéket, kacsákat.
A nyuszika szépen nőtt, növekedett, s egy napon Jancsika úgy találta, hogy legfőbb ideje volna nyúlketrecet csinálni neki. Alig fértek el már ketten a macska kosarában. Fogott egy ládát, rácsot szegezett rá, kicsi ajtót is vágott beléje, s kivitte a baromfiudvar sarkába. Kibélelte káposztalevéllel, friss lucernával, s a nyuszit beletette.
 – Ezentúl itt laksz, ez a te házad – mondta. – Éppen eleget lebzseltél Cirmos Cili nyakán.
A nyuszika elheveredett a káposztaleveleken, és szórakozottan bele-belerágcsált a lucernába. Amikor Jancsika lefekvés előtt kiment, hogy enni adjon a nyuszinak, hinni sem akart a szemének: Cirmos Cili ott alszik a káposztaleveleken, s egyik mancsával gyöngéden átkarolja a nyuszit.
– Ilyet se látott a világ! – álmélkodott Jancsika. – Magam se hinném, ha nem látnám!
S attól kezdve Cirmos Cili kosara hiába várta lakóját a tornác sarkában. Cili cica, ha elálmosodott, besurrant a nyuszi házikójába aludni.