Skip to content

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és a bors

    Bors néni és a bors

    Elküldték Lackót a boltba. Borsért küldték Lackót a boltba. El is ment Lackó, meg is találta a borsot, ott
    volt kis zacskókban, szépen felrakva egy polc tetejére. Lackó levette az egyiket, és belevágta a kosarába.
    Talán ez volt a baj. Talán nem kellett volna ANNYIRA odavágni. Mert a zacskó szétrepedt. Lackó! Szétrepedt a zacskó!
    Megijedt erre Lackó, kezdte összeszedegetni a szétgurult borsszemeket. De ez nehéz.

    Mert a bors:
    kicsi,
    kerek,
    gurul,
    pereg.

    Azonkívül fekete is. Mondom, Lackó megpróbálta összeszedni a szétgurult borsot

    „Most minden borsszemet
    – gondolta Lackó –
    szépen összeszedek
    – gondolta Lackó –
    a baj csak az, hogy amint lépkedek
    – gondolta Lackó –
    széttaposom a borsszemeket
    – gondolta Lackó.”

    És ez igaz is volt. Rálépett a szétgurult borsszemekre, riccs-reccs. Mások is rájuk léptek, mert sok vevő volt
    az üzletben, riccs-reccs. És ebből még nagyobb baj lett. Mert a bors nemcsak kicsi, kerek, gurul, pereg
    (azonkívül fekete), hanem ha széttiporják, darálják, megőrlik – nagyon csípős.

    – Ez a kolbász szörnyű borsos –
    szólt és tüsszentett a boltos.
    – Csípős itt a levegő –
    és tüsszentett öt vevő.

    Szólt egy kertész:
    – Hátha, hátha
    ez a híres nyári nátha.
    Tüsszögött az asztalos,
    kárpitos és kardalos,
    tüsszögött 16 asszony
    (és a pénztároskisasszony),
    hát a postás mit csinált?
    Sörösüvegbe
    trombitált.

    Annyira, de annyira tüszköltek, prüszköltek, trombitáltak, harsonáztak (a soványabbak élesen
    tüsszöngettek), hogy a befőttesüvegek meg a konzervek elkezdtek táncolni a nagy-nagy középső polcon, a
    vaskosarak pedig a bejáratnál ugrálva csattogtatták a vasfülüket. Úgy látszott, hogy már a fal is bedől.

    „Jaj
    – gondolta Lackó -,
    jobb volna most másutt lenni
    – gondolta Lackó -,
    például kirándulni menni
    – gondolta Lackó -,
    vagy mondjuk a Balatonban fürödni,
    vagy a holdba menni, vagy Aligán aludni,
    vagy jobb volna, ha most zsiráf lehetnék,
    és Afrikában szép csöndben legelnék,
    vagy itt a pulton lennék karfiol,
    de
    a legjobb volna, ha nem lennék SEHOL
    – gondolta Lackó.”
    Közben tovább folyt a tüsszentőverseny.

    „De hát mitől van ez?” – kérdezgették az emberek.
    De mitől van ez, mitől?
    Mint mikor a bors kidől –
    Hisz ki is dőlt, emberek,
    nézzétek, ott egy gyerek.
    Ő,
    tüssz,
    ő csinálta,
    ő,
    prüssz,
    szétcibálta,
    tüssz,
    prüssz,
    földre szórta,
    borsa lépünk,
    tüssz-prüssz, tüssz-prüssz,
    borsra, borsra.

    Lackó csak állt, és nagyon-nagyon piros volt mind a két füle.
    És ekkor – igen, éppen abban a pillanatban – egyszerre csak előlépett Bors néni. Gömbölyű kis néni volt, apró, ősz konttyal a fején. Hogy honnan lépett elő? Azt nem volna könnyű megmondani. Talán a polcok közül lépett ki, talán a kenyeres pult mögül, de az is lehet, hogy a hűtőszekrényből bújt elő, kezében két csomag fagyasztott tonhallal. Lehet, hogy egyenesen a falból jött ki, vagy fölpattintotta egy csokoládés doboz fedelét, és onnan penderült a földre. Eddig senki sem látta. De most ott volt. Mindenki ránézett.

    Bors
    néni,
    Bors,
    gömbölyű, de gyors,
    Bors
    néni,
    apró néni,
    szétgurult a bors!

    – Semmi baj, gyerekeim – mondta Bors néni. – Rá se rántsatok, gyerekeim – mondta Bors néni. – Csak egy
    kis helyet adjatok, mert nagy lélegzetet akarok venni. – És amikor eltágultak mellőle az emberek, elkezdte
    beszívni a levegőt. Eddig is kerek volt az arca, de most olyan gömbölyű lett, mint két cipó. És fújt egyet.
    Aztán még egyet fújt.

    Míg Bors néni fújtatott,
    szállni
    kezdtek a
    borsmagok.
    Szépen összeállt a borspor,
    nem tüsszentett már senki borstól.
    És amint fújt, újra, újra,
    a borsot mind VISSZAFÚJTA.
    A zacskóba belefújta –
    ott a zacskó telefújva.
    Az emberek csak néztek, néztek, hol a zacskóra, hol Bors nénire, annyira néztek, hogy a szemük valósággal
    kinyúlt a fejükből, mint a csigáé. De aki a legboldogabban nézett, az biztosan Lackó volt. Aztán kiabálni
    kezdtek:
    – Bors
    néni,
    Bors,
    gömbölyű, de gyors,
    Bors
    néni,
    apró néni,
    visszament a bors!
    De Bors néni akkor már az ajtóban állt.
    – Ennyi mára elég lesz, gyerekeim – mondta, és már ott se volt. Sokan utána futottak, körülnéztek, de az
    utcán nem volt senki. Senki.
    És Lackó szépen hazament a borssal.

    Pin It on Pinterest