Elküldték Lackót a boltba. Borsért küldték Lackót a boltba. El is ment Lackó, meg is találta a borsot, ott
volt kis zacskókban, szépen felrakva egy polc tetejére. Lackó levette az egyiket, és belevágta a kosarába.
Talán ez volt a baj. Talán nem kellett volna ANNYIRA odavágni. Mert a zacskó szétrepedt. Lackó! Szétrepedt a zacskó!
Megijedt erre Lackó, kezdte összeszedegetni a szétgurult borsszemeket. De ez nehéz.

Mert a bors:
kicsi,
kerek,
gurul,
pereg.

Azonkívül fekete is. Mondom, Lackó megpróbálta összeszedni a szétgurult borsot

„Most minden borsszemet
– gondolta Lackó –
szépen összeszedek
– gondolta Lackó –
a baj csak az, hogy amint lépkedek
– gondolta Lackó –
széttaposom a borsszemeket
– gondolta Lackó.”

És ez igaz is volt. Rálépett a szétgurult borsszemekre, riccs-reccs. Mások is rájuk léptek, mert sok vevő volt
az üzletben, riccs-reccs. És ebből még nagyobb baj lett. Mert a bors nemcsak kicsi, kerek, gurul, pereg
(azonkívül fekete), hanem ha széttiporják, darálják, megőrlik – nagyon csípős.

– Ez a kolbász szörnyű borsos –
szólt és tüsszentett a boltos.
– Csípős itt a levegő –
és tüsszentett öt vevő.

Szólt egy kertész:
– Hátha, hátha
ez a híres nyári nátha.
Tüsszögött az asztalos,
kárpitos és kardalos,
tüsszögött 16 asszony
(és a pénztároskisasszony),
hát a postás mit csinált?
Sörösüvegbe
trombitált.

Annyira, de annyira tüszköltek, prüszköltek, trombitáltak, harsonáztak (a soványabbak élesen
tüsszöngettek), hogy a befőttesüvegek meg a konzervek elkezdtek táncolni a nagy-nagy középső polcon, a
vaskosarak pedig a bejáratnál ugrálva csattogtatták a vasfülüket. Úgy látszott, hogy már a fal is bedől.

„Jaj
– gondolta Lackó -,
jobb volna most másutt lenni
– gondolta Lackó -,
például kirándulni menni
– gondolta Lackó -,
vagy mondjuk a Balatonban fürödni,
vagy a holdba menni, vagy Aligán aludni,
vagy jobb volna, ha most zsiráf lehetnék,
és Afrikában szép csöndben legelnék,
vagy itt a pulton lennék karfiol,
de
a legjobb volna, ha nem lennék SEHOL
– gondolta Lackó.”
Közben tovább folyt a tüsszentőverseny.

„De hát mitől van ez?” – kérdezgették az emberek.
De mitől van ez, mitől?
Mint mikor a bors kidől –
Hisz ki is dőlt, emberek,
nézzétek, ott egy gyerek.
Ő,
tüssz,
ő csinálta,
ő,
prüssz,
szétcibálta,
tüssz,
prüssz,
földre szórta,
borsa lépünk,
tüssz-prüssz, tüssz-prüssz,
borsra, borsra.

Lackó csak állt, és nagyon-nagyon piros volt mind a két füle.
És ekkor – igen, éppen abban a pillanatban – egyszerre csak előlépett Bors néni. Gömbölyű kis néni volt, apró, ősz konttyal a fején. Hogy honnan lépett elő? Azt nem volna könnyű megmondani. Talán a polcok közül lépett ki, talán a kenyeres pult mögül, de az is lehet, hogy a hűtőszekrényből bújt elő, kezében két csomag fagyasztott tonhallal. Lehet, hogy egyenesen a falból jött ki, vagy fölpattintotta egy csokoládés doboz fedelét, és onnan penderült a földre. Eddig senki sem látta. De most ott volt. Mindenki ránézett.

Bors
néni,
Bors,
gömbölyű, de gyors,
Bors
néni,
apró néni,
szétgurult a bors!

– Semmi baj, gyerekeim – mondta Bors néni. – Rá se rántsatok, gyerekeim – mondta Bors néni. – Csak egy
kis helyet adjatok, mert nagy lélegzetet akarok venni. – És amikor eltágultak mellőle az emberek, elkezdte
beszívni a levegőt. Eddig is kerek volt az arca, de most olyan gömbölyű lett, mint két cipó. És fújt egyet.
Aztán még egyet fújt.

Míg Bors néni fújtatott,
szállni
kezdtek a
borsmagok.
Szépen összeállt a borspor,
nem tüsszentett már senki borstól.
És amint fújt, újra, újra,
a borsot mind VISSZAFÚJTA.
A zacskóba belefújta –
ott a zacskó telefújva.
Az emberek csak néztek, néztek, hol a zacskóra, hol Bors nénire, annyira néztek, hogy a szemük valósággal
kinyúlt a fejükből, mint a csigáé. De aki a legboldogabban nézett, az biztosan Lackó volt. Aztán kiabálni
kezdtek:
– Bors
néni,
Bors,
gömbölyű, de gyors,
Bors
néni,
apró néni,
visszament a bors!
De Bors néni akkor már az ajtóban állt.
– Ennyi mára elég lesz, gyerekeim – mondta, és már ott se volt. Sokan utána futottak, körülnéztek, de az
utcán nem volt senki. Senki.
És Lackó szépen hazament a borssal.