Krisztus urunk Szent Péterrel egyszer az Alföldön vándorolt, s este betértek egy útszéli csárdába. Ott megvacsoráztak, ettek, amit ettek, aztán lefeküdtek a földre.

Krisztus urunk feküdt a fal felől, Szent Péter meg kívül.

Még jóformán el sem szenderültek, huszárok jöttek a csárdába, húzatni kezdték a cigánnyal, táncra kerekedtek, s széles jókedvükben nagyokat rúgtak Szent Péteren. Gondolta magában Péter, ez így nem jól van, majd én fekszem a fal felől. S mikor látta, hogy Jézus szép csöndesen alszik, elhúzta a fal mellől, s a helyére feküdt.

A huszárok ebből nem láttak semmit, hanem mikor Szent Péter éppen behunyta a szemét, azt mondja az egyik huszár:

– Hé, fiúk, ezt az embert, amelyik kívül fekszik, eleget rugdostuk, rugdossuk most a másikat.

Na hiszen, nem kellett biztatás, rugdosták a huszárok Szent Pétert reggelig, Krisztus urunk pedig aludt szépen, csendesen…