Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú.
Szörnyen unta magát, elindult hát világot látni. Amint ment, mendegélt az országúton, összetalálkozott egy szamárral. A szamárnak hiányzott fél füle.
A kisfiú azt gondolta:
„Szegény szamár, egy füle van, pedig kettő jár neki. Ugyan hol lehet a másik?”
És így szólt?
-Gyere velem, megkeressük a füled párját.
A szamár szót fogatott. Mentek, mendegéltek, egyszer csak egy patakhoz értek. A patak fölött volt egy keskeny palló, a palló végiben meg egy elhullajtott ostormadzag.
Megáll a kisfiú, nézte:
-Szegény ostormadzag, ugyan mire lehet használni téged? Gyere velem, zsebre raklak, megkeressük a hozzád való ostornyelet.
Az ostormadzag megörült, szépen befészkelődött a kisfiú zsebébe. Aztán mentek, mendegéltek megint. De alig mentek egy kicsit, a kisfiú megbotlik, és néz-néz a lába alá. Hiszitek, nem hiszitek, egy ládikóba botlott!
„ Ez ám csak valami – gondolta magában. – Ebben bizonyosan valami csuda holmi van!”
Es mindjárt a vállára vette, úgy bandukolt tovább. Bandukolt, bandukolt, pedig már nagyon fáradt volt. El is határozta, hogy leül, pihen egyet. Hát amint a fűre letelepedett, érzi, hogy valami hegyes böki a nadrágját. Nézi, hogy micsoda. Hát egy kicsi kulcs! Nem is kicsi, icipici!
„Ejnye – gondolta – , tán csak nem a ládikóhoz való kulcs ez?”
Mivelhogy a ládikón volt egy icipici kulcslyuk is. Fogta mindjárt a kulcsot, jót füttyentett rajta, aztán bedugta a kulcslyukba.
Mit gondoltok, mi történt?
Azt mondta a zár, hogy „kitt-katt” – és máris kinyílt a ládikó fedele. Huj, de mi volt benne! Találjátok ki!
Egy szamárfül megy egy ostornyél… A kisfiú menten visszarakta a fület a helyére, a madzagot a nyélre, aztán – gyí, szamár ! – meg sem állt hazáig, szamárháton vágtatott, az ostorral meg pattogtatott.
Ha a ládikóban egyéb is lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.