Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú.

Szörnyen unta magát, elindult hát világot látni. Amint ment, mendegélt az országúton, összetalálkozott egy szamárral. A szamárnak hiányzott fél füle.

A kisfiú azt gondolta:

„Szegény szamár, egy füle van, pedig kettő jár neki. Ugyan hol lehet a másik?”

És így szólt?

-Gyere velem, megkeressük a füled párját.

A szamár szót fogatott. Mentek, mendegéltek, egyszer csak egy patakhoz értek. A patak fölött volt egy keskeny palló, a palló végiben meg egy elhullajtott ostormadzag.

Megáll a kisfiú, nézte:

-Szegény ostormadzag, ugyan mire lehet használni téged? Gyere velem, zsebre raklak, megkeressük a hozzád való ostornyelet.

Az ostormadzag megörült, szépen befészkelődött a kisfiú zsebébe. Aztán mentek, mendegéltek megint. De alig mentek egy kicsit, a kisfiú megbotlik, és néz-néz a lába alá. Hiszitek, nem hiszitek, egy ládikóba botlott!

„ Ez ám csak valami – gondolta magában. – Ebben bizonyosan valami csuda holmi van!”

Es mindjárt a vállára vette, úgy bandukolt tovább. Bandukolt, bandukolt, pedig már nagyon fáradt volt. El is határozta, hogy leül, pihen egyet. Hát amint a fűre letelepedett, érzi, hogy valami hegyes böki a nadrágját. Nézi, hogy micsoda. Hát egy kicsi kulcs! Nem is kicsi, icipici!

„Ejnye – gondolta – , tán csak nem a ládikóhoz való kulcs ez?”

Mivelhogy a ládikón volt egy icipici kulcslyuk is. Fogta mindjárt a kulcsot, jót füttyentett rajta, aztán bedugta a kulcslyukba.

Mit gondoltok, mi történt?

Azt mondta a zár, hogy „kitt-katt” – és máris kinyílt a ládikó fedele. Huj, de mi volt benne! Találjátok ki!

Egy szamárfül megy egy ostornyél… A kisfiú menten visszarakta a fület a helyére, a madzagot a nyélre, aztán – gyí, szamár ! – meg sem állt hazáig, szamárháton vágtatott, az ostorral meg pattogtatott.

Ha a ládikóban egyéb is lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.