Skip to content

Benedek, a madárijesztő

    Benedek, a madárijesztő

    Tavasszal a szőlőskertben igen sok a munka: metszeni, kapálni, kötözni, gyomlálni.
    A szorgos munkát meghálálja a szőlőtőke. Hosszú indákat növeszt, levelet hajt, szőlőfürtöket nevel.
    Mikor Bálint gazda minden munkát elvégzett a szőlőben, elégedetten dörzsölte össze a kezét.
    – Legyen elég eső, melegen süssön a nap, ettől lesz jó édes a szőlő.
    A kerítés tetejéről vidám madársereg figyelte minden mozdulatát. Alig várták, hogy Bálint gazda odébb álljon, máris ellepték az egész kertet. Törte is a fejét a gazda, hogyan óvhatná meg az édes szőlőszemeket a seregélyektől.
    – Amíg a kertben dolgozom, nem mernek közelebb jönni, de amint hátat fordítok birtokba veszik a kertet. – morfondírozott.
    Egy langyos tavaszi napon a kalapját egy szőlőkaróra tette, és ott is felejtette. A seregélyek nézegették, kerülgették az ismerős kalapot, találgatták hol a gazda, alatta vagy már haza ballagott? Közeledni nem mertek, csak messziről pislogtak, csicseregtek, csiviteltek, izgatottan tanácskoztak. Bálint gazda ekkor a homlokára csapott.
    – Megvan a megoldás! Madárijesztőt kell készítenem! Az majd elriasztja a szemtelen seregélyeket.
    Azonnal munkához látott, de szeme sarkából a madarakat leste. A seregélyek érdeklődéssel figyelték a szokatlan munkát, de a biztonságos kerítést nem hagyták el.
    Bálint gazda jókora karót vert a földbe, a szőlőtőkék közé.
    – Még egy szőlőt ültet – csicseregtek a madarak – juj de jó!
    Egy kisebb zsákot szalmával tömött ki, s a karó tetejére kötözte. Ez lett a feje. Erős ágból kart kötözött hozzá, s elnyűtt kockás ingébe bújtatta. Ócska nadrágját a derekára szíjazta, kihízott zakóját a hátára terítette, kedvenc kalapját a fejébe nyomta. Tintával nagy szemeket festett az arcára, krumpli orrot, és nevetős szájat is pingált hozzá.
    – Kész is van! – szedte össze a szerszámait a gazda, s mert rend a lelke mindennek, a helyére tette őket.
    Hát a neved mi legyen? – gondolkodott Bálint gazda. Hiszen ma van a tavasz első napja Benedek! Legyen ez a te neved. Aztán vigyázz ám a szőlőre. Ha majd édesednek a szőlőszemek, kergesd el a seregélyeket.
    A madárijesztő csak mosolygott, bambán ingatta a fejét és bámulta a tágas világot. A seregélyek nézegették, méregették, de közelebb repülni nem mertek. Később kicsit bátrabban kerülgetni kezdték, s hogy a madárijesztő nem mozdult, elszemtelenedtek. Rászálltak a kalapjára, a vállára telepedtek, s vidáman csiviteltek, sütkéreztek a tavaszi napsütésben. A madárijesztő csak mosolygott, örült a népes társaságnak, hallgatta a kismadarak csivitelését.
    – Ki vagy te, és mi a neved? – kérdezték a kismadarak.
    – Madárijesztő vagyok, Benedek a nevem – felelte a madárijesztő – és az a dolgom, elijesszem a seregélyeket.
    – Ez aztán a fontos feladat – bólogattak elismerően a seregélyek.
    – Csak tudnám, hogy milyenek a seregélyek? – sóhajtott a madárijesztő. – Rögtön elriasztanám őket.
    – Hát a seregély nagyon veszedelmes állat – kezdték a kismadarak, és huncutul egymásra kacsintottak.
    – Szőrös bundája van – mondta az egyik.
    – Két hegyes fül van a feje búbján – mondta a másik.
    – Nagy sárga szeme villog a sötétben – így a harmadik.
    –Négy puha talpán oson a szőlőben, és ha megéhezik, karmait kiereszti és levadássza az érett szemeket. – egészítette ki a negyedik.
    – Juj de félelmetes– borzongott a madárijesztő – most már biztosan felismerem. Teltek múltak a napok. Hol esett az eső, hol sütött a nap, máskor meg fújt a szél. A szőlőszemek nőttek, növekedtek, kizöldültek, megpirosodtak egyre édesebbek lettek. Mikor már az édes illat a darazsakat is a szőlőbe csalogatta, a seregélyek csipegetni kezdték a zamatos szemeket.
    – Mit csináltok?– kérdezte a madárijesztő elképedve.
    – Ellenőrizzük a szőlő minőségét – feleselték a seregélyek – érett vagy savanyú, ezt nekünk tudnunk kell.
    Amint gondtalanul csipegetnek, szemezgetnek, egyszer csak arra lopakodik a macska. Benedek a madárijesztő éberen figyelt.
    – Szőrös a bundája, hegyes a füle, villog a szeme. Puha talpacskáján hangtalanul közeleg. Meglapul a levelek alatt, talán éppen az érett szőlőre vadászik. – gondolta. Azonnal el kell kergetnem, meg kell mentenem a termést! Hangosan pedig így kiáltott.
    – Huss, huss seregély, ne dézsmáld a szőlőt!
    A macska felkapta a fejét a csodálkozástól.
    – Nekem mondod, hogy ne dézsmáljam a szőlőt? Én a macska vagyok! Nem szeretem a szőlőt. Én a seregélyeket szeretem megenni.
    – Ne hazudj seregély, felismertelek! – kiáltott mérgesen a madárijesztő a macskára.
    A seregélyek a lármára szétrebbentek, kerítés tetejére, szőlőkaró csúcsára menekültek.
    – Nyaú – prüszkölt mérgesen a macska. – Most szétkergetted a vacsorámat! Mehetek megint egerészni! Azzal felborzolta a farkát, és sértődötten a pince irányába sétált. A seregélyek bűnbánó képpel hallgattak. A madárijesztő sem szólt egy szót sem, csak az esti szellő lengette a leveleket, cirógatta a fürtöket.
    – Becsaptatok – mondta nagysokára a madárijesztő.
    – Ne haragudj – csicseregték a madarak és a vállára szálltak. Mi vagyunk a seregélyek, bennünket kell elkergetned, mert imádjuk az édes szőlőt csipegetni.
    – Jól van, nem haragszom– enyhült meg a madárijesztő. – De most mit tegyek?
    – Tudod mit?– élénkültek fel a seregélyek. – Amiért megmentetted az életünket a macskától, megígérjük, hogy csak a lehullott szemek csipegetjük fel.
    – Rendben van, áll az alku! – derült fel a madárijesztő.
    Néhány nap múlva Bálint gazda szüretelni jött a szőlőskertbe.
    – Mi újság Benedek! Megvan még a termés? – kiáltott oda jókedvűen a madárijesztőnek.
    – Megvan minden, híja nincsen – bólogatott Benedek és a kismadarakra kacsintott.
    A gazda csodálkozott, hogy a termés hiánytalan.
    – Derék legény vagy Benedek barátom – vágta hátba a madárijesztőt. – Jövőre is te őrzöd a termést.
    A seregélyek ijedten rebbentek széjjel és csivitelve köröztek Benedek feje felett. Csak a macska ült fancsali képpel a pinceablakban.
    – Benedek! – A seregélybarát macskaijesztő – és vágyakozva figyelte a vidáman repkedő madarakat.

    (Részlet a Szőlőskertek meséiből)

    Pin It on Pinterest