Az erős fiú (lett népmese)

Az erős fiú
[Total: 0    Average: 0/5]

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi, aki a fiát nagyon erősnek akarta felnevelni, ezért sehová sem engedte ki, állandóan bent tartotta a szobában, és a legjobb falatokkal etette.

Amikor a fiú betöltötte a tizennyolcadik évét, már nem maradt békén, örökkön könyörgött az apjának, hogy eressze ki, mert már elég erős. Az apja csak nem akarta még kiengedni, de amikor már nem tudott ellenállni neki, így szólt: “Előbb meg kell mutatnod az erődet, hogy lássam, elég erős vagy-e már.”

Az apa elvezette a fiát egy nagy erdőbe, és e szavakkal fordult hozzá: “Itt mutasd meg az erődet!” A fiú középen megragadott egy nagy hársfát és a csúcsát a földig hajlította. De az apja csak a fejét rázta: “Ez semmi! Fiam, még nincs meg a szükséges erőd.”

Hazavezette a fiút, hogy még jobban etesse. Egy év múltán a fiú megint kérte az apját, hogy kimehessen. Az apja elvitte ugyanabba az erdőbe, hogy mutassa meg az erejét. A fiú megragadott egy nagy, vastag nyírfát és kettétörte, mint egy pálcikát. “Erős vagy már, de még nincs meg a kellő erőd,” mondta az apja. “Még egy évig etetnem kell.” Nem volt mit tenni – kedvetlenül vissza kellett menni, hogy tovább gyűjtse az erejét. A harmadik évben az apa elvezette a fiát az erdőbe – a fiú kisujjával megérintett egy nagy, nagyon nagy tölgyfát, gyökerestől kitépte és elhajította, mintha semmi sem lenne. “Most már elég erős vagy,” mondta az apja. “Elmehetsz a nagyvilágba.”

A fiú el is indult. Ment, mendegélt, és találkozott egy úrral, aki négylovas hintón ment. Az úr megkérdezte: “Hová, hová?” “Munkát keresek.” “Gyere el hozzám! Mennyi bért akarsz?”

“Mennyit akarok? No, egyezzünk meg így: ha nem végzem el a munkát – nem akarok semmit, de ha elvégzem, György napon háromszor a homlokodra csapok.”

“Rendben, gyerünk a birtokomra!”

Az úr otthon adott a legénynek egy vén gebét, hogy hozzanak az állatoknak vizet a tóból. A fiú telemerte a hordót, de a gebe nem húzta olyan gyorsan, ahogyan ő akarta. Hol tolja, hol húzza – semmi sem történik. Nincs mit tenni, a gebét belökte az árokba, befogta magát a kocsiba és hazahúzta a vizes hordót, annyira nekihevült. Az úr megkérdezte: “Hát a lovat hol hagytad?”

“Hol hagytam volna? Nem tudta húzni, hát belöktem az árokba, menj csak oda, meg is találod ott. De most adj nekem másik munkát!”

A gazda megparancsolta neki, hogy reggel menjen csépelni.

Igen, igen, de akkor adjon a cséphadarókhoz kötélhuzatot. Az úr hozott egy egész borjúbőrt. No majd a bőrt szalagokra vágta, az egész bőrt egy szalagköteggé fonta, kivágott egy vastag, nagy tölgyfát, rákötötte a fa egyik végére a szalagokat, a másik végére egy nyelet és akkor reggel kiment, megparancsolta a többi cséplőnek, hogy egy helyen gyűjtsék egybe a gabonát, és hagyják ott. Teljes hosszában kiteregették, és a fiú verte a nagy hadaróval, hogy félelem volt még nézni is. Veri, veri – nem olyan sokáig – szinte porrá vert mindent. A gazda nézi, és így gondolkodik: “Nem lesz ebből semmi jó, ha György napig nem szabadulok meg tőle – el kell küldeni.”

És még ugyanazon a nap a gazda a legénynek ad három hordót, hogy vigye el azokat a tóhoz, hogy az erdőben a kádárok javítsák meg rajtuk az abroncsokat. Azonban az erdőben egyetlen kádár sem volt, hanem egy hatalmas medve élt ott, ami minden arra járót darabokra tépett.

A fiúnak erről azonban fogalma sem volt, befogta a lovat, feltette a szekérre a hordókat, fogta a cséphadaróját, mint ostort, és elindultak. Félúton a ló – mintha már kifáradt volna, vagy mi – lassította a lépteit, a legény sürgetni akarta, ezért rávágott a botjával, de a ló ahol volt, ott maradt, egy helyben állt.

Nem volt mit tenni, maga húzta tovább a szekeret. De csak megközelítették a tavat, amikor a szörnyű medve ordítva előjött az erdőből, és mancsait széttárva a fiú felé szaladt. A fiú lassú léptekkel közeledett: “Jó napot, jó napot, kádár uram, csak ne oly dühösen!”

De a kádár nem tudja mi az, hogy jó napot, kezdi rázni az érkezőt. No, ha te így, én is úgy, gondolta a fiú és megragadta a medvét, hogy az már nem is mozgott, és így szólt: “Talán így javítják meg a hordót? Azonnal a kocsirúdhoz!”

És amikor a medvét odakötözte, ő felült a hordókra, párszor rácsapott a cséphadaróval és máris a gazda kapujában voltak. “Honnan szedtél ilyen kádárt?” “Nem akarta megjavítani a hordót, mindjárt verekedni kezdett.”

Nos, a gazda rémülten nézett körül, tegye csak, ahová akarja. Jól van, a legény bekötötte az istállóba és újabb munkát kért.

A gazda így felelt: “A hombárban ott vannak a zsákok a gabonával, vidd el a malomba megőrölni!”

Egy-kettő és a zsákok máris a szekéren voltak, a kádár-medve a szekérrúdhoz kötve, és mentek a malomba.

Kijött eléjük a molnár és kérdezte: “Mit akarsz?” A legény így felelt: “A gazda azt akarja, hogy mielőbb őröld meg mind, ami ezekben a zsákokban van.” Azonban a molnár, aki maga az ördög volt, ezt mondta: “Én nem a gabonát őrlöm meg, csak téged magadat!”

Ekkor megragadta a legényt és akarta bevinni a malomba. A legény előbb még csak tréfának vélte a dolgot: “Lassabban, lassabban, molnár uram,” mondta “ne ily hevesen!”

De az ördög csak fogta, vitte a malomhoz, akármit is mondott neki. A legény ezt már nem bírta elviselni, megragadta az ördög tarkóját és röviden ennyit mondott: “Most a kocsirúdhoz! Már látom, hogy mi kell neked!”

Odakötötte az ördögöt a kocsirúdhoz és előre a kádárt. Akkor a legény felült a szekérre és rácsapott kétszer az ördögre, egyszer a kádárra – és egykettőre ott is voltak a gazda kapujában. Milyen molnárok és milyen kádárok vannak itt, egyik sem akar dolgozni, könyörögni kell nekik, adjanak másik munkát.

A gazda ekkor utasította a legényt, hogy egy írást vigyen el magához a császárhoz, de hogy abban mit írt, azt meg nem mondta. A legény elment, mint a szélvész, gyorsan a császárhoz ért, odaadta neki az írást. A császár, miután elolvasta, szólt neki, hogy a gazda katonának adta. A legény csak a szemét meresztgeti: “Hogyan? Még el sem végeztem a munkát, és máris katonának adott?”

A legény ezután kétszer rácsapott a molnárra, és egyszer a kádárra, és elindult hazafelé. A gazda látván ezt, megijedt, és még csak ki sem ment eléje. Hát ha nem jött ki, a legény bement hozzá: “No, mi van? Ma van György napja – fogadd a fizetséget a megegyezés szerint, hadd üssek a homlokodra!”

A gazda odaígérte neki az egész birtokát, csak ne tegyen semmit, felejtse el, de a legény makacskodott: “Az egyezség az egyezség!”

Nem volt mit tenni, a gazda beleült a székbe és becsukta a szemét.

Amikor először odacsapott a legény, a gazdának szikrázott a szeme; amikor másodszor odacsapott, a lába összerándult; a harmadik csapásra a feje széthasadt, és vége lett.

A legény lett a gazda, és még ma is az, ha meg nem halt. De, ha valahová el akar menni, a molnárt és a kádárt fogja be a kocsiba, és a cséphadaróval, mint ostorral hajtja a lovait, de a szolgáit jól, nagyon jól tartja, bőségben, nyugodtan élnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük