Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben. Egy nap egy barlangra lett figyelmes. Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott. Tizenkét egyforma suhancot látott ott egy padkán ülni egymás mellett, szép sorjában. Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap. Meg is kérdezték az öreganyót:
Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek?
Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta:
Mind a tizenkét hónap igen szép.
Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek – mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű!
Akkor a tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz:
Gyere csak közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat, és a kendődet! – színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal.
Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé.
Ennek az öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott sündörgött a házuk táján. Most is bekopogott hozzájuk.
Ejnye, ejnye, hogy jutottál, lelkecském ehhez a sok pénzhez? – érdeklődött ravaszul.
Az öreganyó jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak. A szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a hátára. Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép sorjában a tizenkét fiatal suhanc.
Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak. A vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre:
Egyik sem ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! -A suhancok erre elkérték a puttonyát, és megtöltötték valamivel.
Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy kendővel letakarták. Nagy nehezen sántikált haza a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a hátát. Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyermekét.
A gyermekek és a vénasszonyok nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága ezüst – és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva kapták vissza a kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt, szamárkóró és tüske.
A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz:
Mit tettél velem? Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal, megtöltötték az én kosaramat is, de pénz helyett nekem szamárkórót, tövist és bongáncsot adtak!
Az öreganyó most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak:
– Én azt mondtam, hogy mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt. És te pedig azért kaptál bogáncsot, tövist, és szamárkórót, mert azt mondtad, hogy rossz valamennyi hónap. Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz- aszerint, hogy ki mit vár tőlük.