Hol volt, hol nem,
volt egy róka.
Szőre veres,
orra hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
maga híres,
nevezetes,
igen eszes,
csupa furfang,
csupa móka.
Haj-haj,
hajjaja!
Ennek a híres rókának
egy szép napon sétálgatván
haj, de meggyűlt a baja!
Baj,
baj,
de milyen?
Fent nevezett
szőre-veres,
orra-hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
maga híres,
nevezetes,
igen eszes,
csupa furfang,
csupa móka,
erdőn sétálgató róka
egy farkasverembe pottyant,
hogy feje belekoppant,
a dereka beleroppant,
maga döngve beleroggyant,
és elnyúlt nagy keservesen
farkasverem mélyiben.
Tápászkodik nehezen.
Körüljárkál
a veremben,
onnét nézi,
mi van fennen,
s mivel olyan szőre-veres,
orra-hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
maga híres,
nevezetes,
csupa furfang,
csupa móka,
és beretva-eszű róka,
azon töpreng,
hogy a veremből magasba,
föl az előbbi szabadba,
ugyan mimódon megyen.
Hoppsza!
Micsinál?
Leül a sötét veremben,
leül ama szőre-veres,
orra-hegyes,
furfangra született róka,
és éneket fabrikál.
Lekottázza sebtiben,
aztán énekelni kezdi,
hangját fennen kiereszti,
emigyen:
„Kincsem, kincsem,
ami nincsen,
el nem lophat
senki innen!”
És íme a szőre-veres,
orra hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
maga híres,
nevezetes,
villám-eszű róka hangja
a farkast a közelbe csalja.
Ül a veremhez közel,
és az énekre fülel.
Lenn a róka újra kezdi,
hangját fennen kiereszti:
„Kincsem, kincsem,
ami nincsen,
el nem lophat
senki innen!”
Közelebb ül a veremhez,
verem szélihez a farkas,
és az énekre figyelmez.
Harmadszor is újra kezdi,
köszörül torkán a róka,
s hangját fennen kiereszti:
„Kincsem, kincsem,
ami nincsen,
el nem lophat
senki innen!”
Zsuppsz!
Hoppsz!
Haja-hej!
Valaki egy nagyot nyekken,
de mekkorát a veremben!
Huppan egy igazit:
hupp!
Nyikkan egy igazit:
nyikk!
Roppan egy igazit:
ropp!
Roggyan egy igazit:
roggy!
Koppan egy igazit:
kopp!
Kopp – a fej!
No, ki az?
Hát a farkas, a csikasz!
Kincsért ugrott akkorát,
de még milyen jókorát!
Ahogy feltápászkoda,
emígy szól a szőre-veres,
orra-hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
híres-neves,
hét-arasz-eszes rókához,
emígyen Farkas koma:
„Hallod-e, te,
hola kincs?”
Felel rá a szőre-veres,
orra-hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
híres-neves,
és csavaros eszű róka:
„Komám!
Nincs!
Kinyitottad füledet?
Hallottad énekemet?
Kincsem, kincsem,
ami nincsen,
el nem lophat
senki innen!
Ez a kincs
biza nincs!”
Fáj a farkasnak
a móka,
hogy így rászedte
a róka.
Hanem most már mi legyen?
Abból a komisz veremből
hogyan jut onnét magasba,
föl az előbbi szabadba,
ugyan mimódon megyen?
Szól a róka:
„Haja-héj!
Segítek én rajtad, pajtás,
sose félj!”
Tekeri nyakát a farkas:
„De hogyan?”
Felel a furfangos róka:
„Majd csak lesz valahogyan!
Állj két hátsó
lábadra,
én felugrok
hátadra.
Ugrok onnét fejedre,
onnét pedig a magasba,
föl az előbbi szabadba,
szál-egyenes boglyos farkam
hozzád visszaeresztve!
Azt jól kapd meg
rántok egyet!
S ne lássuk többet a vermet!”
A farkas két lábra áll
aztán az a szőre-veres,
orra-hegyes,
boglyos farka szál-egyenes,
maga híres,
nevezetes
fő-fő eszes,
furfangba siketült róka
hátán végigsántikál,
ama ostoba vén farkas
hátán végisétikál.
Ugrik a fejére:
kopp!
Onnét pedig a magasba,
föl az előbbi szabadba,
hoppsza-hopp!
Nem sokat hálálkodik,
onnét eliramodik:
„Ott vagy farkas, jó helyen,
tied lehet a verem!”