Erdő szélén állt egy fatuskó, a tuskón egy házikó. Ebben a házikóban lakik Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska – Aranytaréj – Kakaska. Elmentek egyszer az erdőbe gombászni, virágot szedni, rőzsét gyűjteni, bogyót eszegetni. Mentek, mentk az erdõben, és kiértek egy tisztásra. Körülnéztek, hát látják ám, hogy egy üres, gazdátlan szekér áll a tisztás közepén.

Üres, gazdátlan szekér, annyi bizonyos, de azért nem akármilyen egy szekér ám az ! Minden kereke más és más: az egyik egy icike-picike kis kerék, a másik már nagyobbacska; a harmadik amolyan se nem kicsi, se nem nagy; a negyedik meg a legeslegnagyobb. A szekér réges-rég ott állhatott már, a gombák is előbújtak alóla. Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska csak álltak, álltak a szekér előtt, bámulták, és tátott szájjal álmélkodtak.

Egyszerre csak előugrik egy nyúl a bokorból, Ő is nézi, kacarászik.

– Tiéd ez a szekér ? – kérdik a Nyúltól.

– Nem, ez a Medve szekere. Csinálta, csinálgatta egy ideig, de nem jutott a végire, hát kihajította. Azóta is itt áll.

– Hát akkor fogjuk meg, és vigyük haza ezt a szekeret! – mondta Sünike. – elkél majd a háztartásban. – Úgy van, vigyük haza !

– helyeseltek a többiek. Nekiláttak hát mindnyájan, nyomták, lökték, taszigálták a szekeret, de az bizony nem mozdult. Húzták-vonták előre-hátra. A szekér meg hol jobbra dőlt, hol balra. Hepehupás, rossz az út is, itt egy gödör, ott egy bucka.

A Nyúl kacag, hahótázik, majd megpukkad nevettében:

– Ki-hi-hi-hi-ne-he-he-hek is kell egy ilyen vacak, ha-ha-ha-ha- hasznavehetetlen szekér !

Mind a négyen elfáradtak, de sajnálták volna otthagyni – elkél majd a háztartásban. Megint csak Sünike hozakodott elő valamivel: – Hát akkor vigyük haza csak a kerekeket !

– Úgy van ! Gyerünk, igyekezzünk ! Leszerelték a szekérről a kerekeket, és hazagurították őket. Legyecske az icike-picike kis kereket, Sünike a nagyobbacskát, a kis Béka a se nem kicsi, se nem nagyot,.

Kakaska pedig felpattant a legeslegnagyobb kerékre, szaporán rakosgatta a lábait, csattogtatta szárnyait, és azt kiabálta:

– Kukurikúú ! A Nyúl nevette őket.

– Micsoda csodabogarak, különféle kerekekkel karikáznak hazafelé ! Ezalatt a Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska erősen gondolkodóba estek: most aztán mihez kezdjenek velük ?

– Én már tudom ! – szólalt meg Legyecske; azzal fogta az icike-picike kis kereket és egy irinyó-pirinyó kis rokkát csinált belőle.

Sünike kitalálta: ha két kis botot erősít a saját kerekéhez, talicska lesz belőle.

– Én is kifundáltam ám valamit ! – brekegte a kis Béka, és a se nem kicsi, se nem nagy kereket a kútra szerelte, hogy könnyebben lehessen vizet húzni.

Kakaska pedig a legeslegnagyobb kereket a patal vizébe eresztette, sok-sok követ hordott oda mellé, és épített egy malmot. Mindegyik keréknek hasznát vették a háztartásban.

Legyecske fonalat fon a rokkán, a kis Béka vizet hord a kútról, öntözi a kertet, Sünike gombát, bogyót, rőzsét szállít az erdőből talicskáján. Kakaska meg lisztet őröl a malomban. Egyszer aztán elment hozzájuk a Nyúl megnézni, hogy élnek, mit csinálnak.

És úgy fogadták, mint egy kedves vendéget szokás. Legyecske kesztyűt kötött neki,a kis Béka sárgarépával kínálta, Sünike – gombával és különféle bogyókkal, Kakaska meg töltött lepénnyel és túrós táskával.

Elszégyellte magát a Nyúl. – Bocsássatok meg nekem – mondta. Kinevettelek benneteket, de most már látom, hogy akik ilyen ügyesek és leleményesek, mint ti vagytok, azoknak kis kerék, nagy kerék egyaránt hasznot hajthat.