Skip to content

Harald Scheel-Sibyle Jung: A legszebb karácsonyfa

    A legszebb karácsonyfa

    Messze-messze fent északon, a sűrű fenyőerdő mélyén él a hómanók népe. Takaros, kicsi házikóikban laknak a hatalmas, öreg fenyőfák tövében.

    A hómanók nagyon vidám és barátságos kis lények. Szeretik az erdők-mezők állatait, növényeit, védik és óvják őket a betolakodóktól barátaikkal, a hótündérekkel együtt.

    Amikor beköszönt a tél, a hómanók előbújnak rejtekeikből és szorgosan gyűjtögetik a rőzsét és a különböző bogyókat. A kis hómanó gyerekek előveszik szánkójukat és vígan csúszkálnak naphosszat a lejtőkön.

    Hamarosan itt a karácsony.

    Egy közeli faluból két kisgyerek, Kriszti és Tomi kora hajnalban útra kelnek nagypapájukkal. Nagy, díszes szánjukon egyenesen a hómanók erdejébe tartanak, hogy egy szép fenyőfát keressenek az ünnepre.

    A rénszarvas lassan lépdel az erdei ösvényen, mert ilyenkor még igencsak sötét van errefelé. Ahogy egyre beljebb haladnak a fenyőfák között, Kriszti és Tomi még szorosabban összebújnak a vastag takaró alatt. Hirtelen valami nesz üti meg a fülüket. Egy ág reccsent volna?

    – Hiszen ezek hómanók! – kiált föl Kriszti. – Jó reggelt, jó reggelt! – integet nagyapó a manóknak.

    Egyszer csak különös érzés fogja el a két kisgyereket. Egy különös, sárgás fény világítja meg a fenyőket. Mi lehet ez?

    Nagyapó azonban mindebből semmit sem vesz észre, és megállítja a szánt egy kis tisztás szélén. Itt sok kis karcsú fenyőfácska növekszik békésen a nagy fenyők ágainak védelme alatt.

    Mindhárman leszállnak a szánkóról. Tomi azonnal odaszalad egy formás, kis fához, amely első látásra megtetszett neki.

    – Nagypapa! – kiáltja boldogan. – Ezt a fát válasszuk! Ugye, milyen gyönyörű?

    Nagyapónak is tetszik a fa, és már emeli is a kis fejszét, hogy kivágja, amikor…

    – Mi a manó? Hát ez meg micsoda? – csodálkozik nagyapó. A semmiből hirtelen előbukkan egy kis tündér és megpróbálja nagyapó kezéből kitépni a fejszét. Eközben egy másik tündér ellibben a rémült gyerekek előtt és rákoppint az orrukra, mire azok ijedtükben belepottyannak a hóba. – Nem szégyelled magad, nagyapó? – kérdezi a nagyobbik tündér mérgesen.

    – Ugyan miért kellene szégyellnem magam? – válaszolja nagypapa homlokát ráncolva.

    – Nem vághatod ki csak úgy az ártatlan kis fákat! Fájdalmat okozol nekik! – méltatlankodik a tündér, miközben összecsapja a szárnyait.

    – Segítség! Mi történik itt? – kiáltja nagyapó. Kriszti és Tomi álmélkodva nézik, ahogyan mindenhonnan kis tündérek bújnak elő, majd körülveszik nagyapót, jó erősen belékapaszkodnak és a magasba emelik. Ám nincs sok idejük bámészkodni, mert már ők is a levegőben vannak. Olyan magasan, hogy a fák koronái fölött a falujuk házait is láthatják.

    A gyerekek reszketve bújnak nagyapóhoz, amikor a tündérek leteszik őket végre egy jó erős fenyőágra. Ekkor megjelenik előttük a tündérkirálynő és így szól:

    – Fogjátok ezt a kis fenyőfát, és ültessétek el a kertetekbe. Ez emlékeztessen benneteket ránk mindenkor. Tudjátok meg, hogy nem szabad bántani az ártatlan fákat.

    A fa olyan pici és törékeny, hogy a gyerekek alig mernek hozzáérni. Miután nagyapó megígéri, hogy soha többé nem vág ki egy fenyőfát sem, a tündérek visszarepítik őket a tisztásra. Felülnek a szánkóra, hogy ne fázzanak betakarják magukat egy pokróccal és elindulnak hazafelé.

    Közben elkezd szállingózni a hó.

    Kriszti óvatosan tartja kezében a kis fenyőfát, miközben nagyapó fejét rázva egész úton azt mormogja, hogy ilyen még életében nem történt meg vele soha.

    Otthon, a gyerekek egyenesen szüleikhez rohannak, hogy elmeséljék furcsa kalandjukat a tündérekkel. A szülők ámulva hallgatják ezt a hihetetlen történetet, majd közösen elültetik a ház elé a kis fenyőfát. – Remélem gyorsan nagyra nő, – mondja Tomi, miközben Kriszti gondosan eligazítja az apró ágacskákat.

    Ezen az éjszakán különös dolgok történtek nagyapóék kertjében. Halvány, sárgás fény kíséretében egy csapat tündér libbent be az udvarra, körültáncolják a kis fenyőfát és teleszórják megannyi fényes csillaggal. Egy tündér bekukucskál a szobába, és látja, hogy a gyerekek még alszanak. – Gyorsan, gyorsan, – sürgeti a többieket – nemsokára reggel lesz, és akkor biztos rögtön kinéznek az ablakon. – Már készen is vagyunk, – éneklik a többiek. – Hát nem gyönyörű ez a kis fa? Most aztán huss, repüljünk vissza az erdőbe…

    Reggel Tomi egyenesen az ablakhoz szalad és a meglepetéstől a szája is tátva marad.

    – Nézd Kriszti, csoda történt! – kiáltja boldogan.

    – De szép, jaj de szép! – ujjonganak a gyerekek. Az este elültetett kis fa az éjjel hatalmas fenyőfává cseperedett, és ágait sok-sok csillag díszíti.

    – Ez lesz a legszebb karácsonyfánk, ami valaha is volt, – mondja Kriszti, – majd feldíszítjük gömbökkel és gyertyákkal is. Csodaszép lesz!

    Délután neki is látnak a munkának. Soha még nem díszítettek ilyen lelkesen karácsonyfát. Még a kutyus is segített nekik a díszítésnél.

    – A legszebb ünnep a karácsony – mondja Kriszti ragyogó arccal. – Köszönjük kedves tündérek, köszönjük, kiáltja az erdő felé.

    Végre elérkezett a Szenteste.
    Miközben a gyerekek boldogan az ajándékaikat bontogatják, ki-kitekintgetnek a házuk előtt álló gyönyörű fenyőfára.

    Milyen szép is ez a karácsony!

    Fordította: Bakó Krisztina

    Pin It on Pinterest