Volt egyszer egy király, nagyon gazdag volt, egy nagy várba lakott, volt egy szép leánya is. Annyira szerette a lányát, hogy még ki sem engedte a várból, nehogy valaki elvigye tőle. Egyszer mégis könyörgött a lány az apjának, hogy engedje el sétálni. Megengedte neki az apja, hogy elmehet, de ne nagyon sokáig, nehogy valami baj érje.

Amint sétál a virágos réten, látta ám, hogy közeledik feléje egy legény. A szomszéd királynak a fia volt ez. Mind a kettő olyan szép volt, hogy rögtön megszerették egymást. Megegyeztek abba, hogy hazamegy a királyfi, és jön a lányért kérőbe.

A királylány meg hazament, megmondta az apjának, hogy hol sétált, és hogy kivel találkozott. Megharagudott az apja, és megijedt, hogy elviszik tőle a lányát. Azt mondta a lánynak, inkább elátkozza örökre, de nem adja oda a királyfinak. Üzenetet küldött a másik királyhoz, hogy ne jöjjön kérőbe, vagy ha jön, akkor ugyan csapattal jöjjön, aki őt legyőzi, az ő várát be tudja venni. Készen volt már a királyfi, akartak kérőbe menni, amikor odaért ez a hírnök. Összeszedte a király rögtön a katonáit, és a fia mellé adta őket.

Elindult hát a csapat. A másik királynak a vára egy hegytetőn volt, észrevették ám a nagy sereget, amelyik a másik király felől közeledett. Ez a király is akkor összeszedte az embereit, várták az ellenséget. Az meg is érkezett mindjárt, és követet küldtek, hogy a király adja szép szóval oda a lányát.
Visszaüzente neki a király, hogy semennyiért nem adja neki a lányát. Nekimentek a várnak, elkezdték ostromolni. De föltűnt nekik, hogy belülről nem bántja őket senki. Mert a benti király azt mondta, hogy ő nem akarta tönkretenni az embereit, aki akarja, elmenekülhet.

Amikor aztán ezek megtámadták a várat, a másik király katonái a föld alatt mind elmentek, csak a király maradt, meg a lánya. A lány azt mondta, hogy ő el nem megy innen, mert annyira megszerette a királyfit, hogy felesége akar lenni. Hiába kérte az apja, nem ment. Akkor az apja elátkozta a lányt háromféle állatnak, hogy csak úgy szabadulhat meg, ha akad olyan legény, aki azokat az állatokat megcsókolja, aki a lányból lesz.

Közbe az ellenség már behatolt a várba. Keresték, hogy hol lehet a királylány, de nem találták sehol se. A királyfi majdnem kétségbeesett, hogy most mit csináljon. Összejárt, keresett mindent, de nem találta a lányt. Kiment a várból, elkezdett ott bolyongani az erdőbe. Gondolkodott, mit csináljon. Leült ott egy helyre, hát közeledett ám feléje egy öregasszony:

-Kedves királyfi – elkezdett neki hízelegni -, tudom a nagy baját, de lehet ám azon segíteni – mert ez egy boszorkány volt.

Mondja meg, édes néném, akármit megadok érte, csak tudjam meg! Minden holdvilágos éjjel kijön a vár elé a várkisasszony, akármi lesz az, akárminek a képébe, az biztos, hogy a kisasszony. Ezt meg kell csókolni háromszor egymás után, s föl lesz szabadítva a királykisasszony. A királyfi ugye mindenre képes volt, megvárta ám az estét, hogy csak valahogyan láthatná meg a kisasszonyt.

Hát amint följött a holdvilág, meglátott ám a vár előtt egy kis nyuszikát, aki hegyezte a füleit. Ment feléje, de bizony a kis nyuszika nem szaladt el. Megölelte, megcsókolta háromszor, s a kis nyuszika eltűnt. Alighogy ez eltűnt, ballagott ám ki a várból egy nagy oroszlán. A királyfi megijedt, de azért ment feléje, azt is megölelte, megcsókolta, az se bántotta.

Alighogy az eltűnt, mintha csak égne a kastély, olyant látott, jött ám a hétfejű sárkány, okádta a tüzet a szájából, úgy, hogy világlott az egész erdő.

Nagyon megijedt a királyfi:
-Lehetetlen, hogy ez legyen a királykisasszony!
De a sárkány csak közeledett feléje, mutogatta a kezébe a nagy kulcsokat, mintha biztatná, hogy:
-Ne félj, angyalom!
Erre odament hozzá a királyfi, megölelte, háromszor megcsókolta, s az rögtön átváltozott királykisasszonnyá.

Nagyon megörültek egymásnak, nekiadta a kulcsokat:
-Tied vagyok, velem együtt a tied a sok kincs is, minden.

Bementek a várba, megmutogatta neki a sok kincset. Szerencsére volt még ottan hat ló, befogtak a hintóba, elmentek a királyfinak az apjához. Mindjárt megtartották a lakodalmat.
De a menyelány nem látszott boldognak. Kérdezte tőle a vőlegénye, hogy mi a baja.
-Addig nem lehetek boldog, míg az én apám itt nem lesz mellettem!

Azt mondta neki a királyfi:
-Azt is eléteremtjük valahonnan.

De nem is kellett sokáig keresni, mert már jött is a király. Megtudta, hogy a lányát a királyfi kiszabadította, elment, hogy még egyszer meglássa a lányát.

Fölvezették az öreget a lányához. Egymás nyakába borultak, örültek, hogy megláthatták egymást. Az öreg megbékült, a lakodalom meg folyt tovább.