Nagy Zoltán, Nagy Ilona: A két kövér barát

A két kövér barát
[Total: 0    Average: 0/5]

Élt két kövér barát. Csak a hasuk vót a mindenik, azér éltek-haltak. Vettek egy kocsit, hogy avval mennek kéregetnyi, hogy többet ehessenek. Húzta a két kövér barát a kocsit. Kéregettek, hogy Isten nevibe adjonak. A sok falusi meg hordta nekik a szalonnát, tepertőt, kolbászt.

Annyi mindent összehordtak, hogy megtelt a kocsijok. Húzta a két barát a teli kocsit, a veríték csak úgy csurgott róluk. Majd egy nagy erdő szélibe egy nagy fa alatt megálltak, hogy hűsölnek. Letelepedtek az árnyékba pihennyi.

Mondja az egyik:

– Hallod-e, én má nem birom tovább húznyi ezt a kocsit. De nézd má, ott szánt egy paraszt két szamárval!

De jó vóna nekőnk az egyik!

– Jó, jó, de hogy?

– Hallod-e, majd én ellopom.

– Hát ha meg mered tennyi, tedd meg! Mégiscsak jobb vóna, ha az húzná, nem mink.

A paraszt éppen akkor kifogott, ebédelnyi kezdett. Aztán a kalapot a szemire húzta, szundított egyet. Az idő alatt kifogta a jobbik szamarat a barát, elvezette az erdő szélihe. Õ maga visszament, a hámot a nyakába vette, oszt odaállott a másik szamár mellé.

A paraszt nemsokára felkelt, oszt csak meresztgette a szemit:

– Dícsértessék a Jézus Krisztus! Maga hogy kerül ide, tisztelendő atya?

– Édes földi barátom, most telt le a varázslatom. El vótam varázsolva szamárnak, és most telt le a varázslat.

– Jaj, kegyelem, irgalom, tisztelendő atyám, de nagyon sokat ódalba vertem!

– Nem tesz semmit, barátom.

– Jaj, má ne tessék haragudnyi!

– Dehogy haragszok, barátom.

Avval elment a pap nagy húzódzkodva kerülőúton a cimborájáho. Jaj, vót öröm, kacagás, hogy a hasuk csakúgy rángatódzott. Van má szamár, nem kell nekik húznyi a kocsit. Ahogy a parokjára értek, mégis úgy gondolták, hogy eladják a szamarat, mer a parokján nem tarthatják, se istálló, semmi.

– Hallod-e – mondja az egyik barát – , hajtsad te a vásárra, mer én loptam. Behajtod, eladod, azt is megesszük. Hajtsd be! Éppen hétfői nap vót, nagyvásár. Hajtotta a barát a szamarat. De a szegény ember is ott járt ám, hogy párt vegyen a hitványabb szamárho, hogy jobban tudjon kettővel boldogulnyi. Ahogy bóklászott a forgatagba, megismerte, meglátta a szamarat, amelyik az övé vót.

Odasúgta a fülibe:

– Hallja-e, tisztelendő úr, én bíz má magát soha meg nem veszem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük