Skip to content

A kék sakál (indiai mese)

    A kék sakál

    Élt egyszer valahol távol Indiában, fent a legmagasabb hegyek egyikén, a sűrű erdő közepében egy sakál. Egy reggel az éhség annyira csikarta a hasát, olyan hangosan, hogy már nem bírta hallgatni. Elhatározta, hogy leszalad a legközelebbi városba, szerencsét próbálni.

    A város kapujában négy kutya támadta meg. Hanem a mi sakál kománk se volt ám rest: nyaka közé szedte a lábát, és úgy elinalt, hogy a négy kutya közül egyik sem tudta utolérni. Menekülés közben átloholt egy festő udvarán, és beleesett egy festékes vödörbe. Ebben a vödörben tartotta a festő az indigókék színt, amivel az eget szokta festeni, merthogy főleg égboltot festett bárányfelhőkkel, ezt kívánták tőle a vevői.

    Amikor a sakál nagy nehezen kikecmergett a festő kertjéből, megint csak összetalálkozott a négy kutyával, akik ezúttal rémület teljes tisztelettel tértek ki útjából, földig hajolva, mert azt hitték, hogy a Himalája csúcsáról szállott alá a minden kutyák őse, a Kék Kutya.

    Ezen a váratlan fordulaton úgy felbuzdult a sakál, hogy elhatározta, uralma alá fogja hajtani az erdőben élő állatokat.

    Az erdő szélén éppen tanácskozásra gyűltek össze az állatok, volt miről vitatkozniuk éppen elég. A sakál azonban így szólt hozzájuk:

    –      A Himalája csúcsáról szálltam alá, hogy a királyotok legyek. Mindannyian hódoljatok nekem. Mert tudjátok meg: én vagyok a világ állatainak uralkodója.

    Az oroszlán, a tigris, a párduc és a farkas alázatosan odakúsztak hozzája, s a sakál az oroszlánt rögtön kinevezte miniszterévé, a tigris lett az ajtónálló, a párduc pedig őrizte az elemózsiát, a farkas pedig a küldönci tisztet töltötte be. Sakáltestvéreit pedig mindig távol tartotta magától, a színe elé egyet sem engedett.

    Ezután a nagy semmittevésnek szentelte további életét, mert ha az oroszlán ejtette el a vadat, ő csak elosztotta a többi állat között: a legjobb részeket természetesen magának tartotta meg. Hosszú hónapok múltak el így, s tulajdonképpen sohasem derült volna ki a turpissága – talán még ma is a világ állatainak uralkodója volna -, ha egy éjjel nem arra ébred, hogy a messzeségben valahol egy sakál üvöltözik. Félálomban, nem is tudva pontosan, hogy mit cselekszik, ő is üvöltéssel felelt a messzi szóra.

    Igen ám, csakhogy az oroszlán, a tigris, a párduc és a farkas ebből az üvöltésből abban a percben tudta már, hogy a furcsa kék szőr csupán egy sakált takar. Űzőbe vették hát ezt a kék sakált, és ahogy lélekszakadva futott, hegyről le, dombra fel, menekülése közben belepottyant egy tóba. S ha már belepottyant, bizony a kék festék is egykettőre leázott róla. Szerencséjére még el tudott menekülni az erdőből, s azóta is bánatosan emlékszik vissza pünkösdi királyságára, amikor érdemtelenül bár, de egy darabig az erdők királya volt, a világ állatainak uralkodója.

    Pin It on Pinterest