Skip to content

Illyés Gyula: A huszár és a szolgáló (magyar népmese)

    A huszár és a szolgáló

    Egy papné, valamikor régen, a tányért, tálat, tejesfazekat belerakta egy kosárba, s elküldte a szolgálót, hogy mossa meg a patakon. A szolgáló mosogatás közben meglátta, hogy egy rák épp akkor mászik ki a vízből. Még soha rákot nem látott, hát rábámészkodik, s egy kicsit fél is tőle. Azonban ott megy egy huszárkatona lóháton.

    Kérdi tőle a szolgáló:

    – Ugyan bizony, vitéz uram, mi az istencsodája az ottan?

    – Az bizony, húgom: rák – feleli a katona.

    A szolgáló erre megbátorodik, közelebb lép a rákhoz, nézni kezdi, s azt mondja:

    – Az bizony mász.

    – Az bizony rák – mondja ismét a katona.

    – Az bizony mász – mondja nagy nyersen a szolgáló.

    – Az bizony rák – feleli harmadszor is a katona.

    – Ugyan bizony, vitéz uram, miféle lélekkel mondhatja azt, mikor én jól látom, hogy mász – mondja a szolgáló.

    – De hát már húgomasszony is miféle lélekkel mondhatja azt, mikor én jól látom, hogy rák? – kérdi a katona.

    – No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy mász – mondja a szolgáló.

    – No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy rák – mondja a katona.

    A szolgáló megharagszik, s amennyi edény nála volt, mind a földhöz veri, hogy mind diribdarabra törik, s azt mondja nagy méreggel:

    – Az isten engem éppen úgy pusztítson el, ha nem mász.

    A katona leugrik a lováról, kirántja a kardját, elvágja a lova nyakát, s azt mondja reá:

    – Az isten engedje meg, hogy a hóhér éppen így vágja el a nyakamat, ha nem rák.

    A katona elmegy gyalog, a szolgáló is hazamegy az edény nélkül. Kérdi tőle a papné:

    – Hát hol vannak az edények?

    A szolgáló elbeszéli, hogy mi történt közte és a katona között a másszals a rákkal.

    – Hát te csak azért törtél olyan kárt nekem? – mondja a papné.

    – Ó, asszonyom! Hisz én nem is hagyhattam annyiban, mikor én jól láttam, hogy mász, mégis az a gaz katona mind csak azt hajtotta, hogy rák! A papné éppen kemencét hevített, mert sütni akart, erre még inkább megharagszik, kapja a százforintos új bundáját, belöki a kemencébe s azt mondja:

    – A tűz lángja éppen így égessen el engemet, ha mind a ketten bolondok nem voltatok!

    – Hát itt miféle égett bőrbűz van? – kérdi kívülről bejőve a pap, s mikor megtudja, mi történt a rák és a mász miatt, kapja a palástját mérgében összevagdalja azt egy fejszével a küszöbön, s azt mondja:

    – A hóhér éppen így vágjon össze engemet, ha mind a hárman bolondok nem voltatok!

    Odaérkezik a mester. A bornya betévedt a pap udvarára, az után jött, hogy hazahajtsa. Az is megtudja, hogy miféle dolog történt, s miért. Kap egy botot, s úgy vágja főbe a maga bornyát az ajtó előtt, hogy az mindjárt felfordul s megdöglik. És azt mondja a mester:

    – Az isten engedje meg, hogy a tüzes mennykő éppen így üssön agyon engemet, ha mind a négyen bolondok nem voltatok!Érkezik az eklézsia kurátora is, kérdezi, hogy mi történt ott, s amikor elbeszélik neki, megharagszik, felkapja az eklézsia ládáját, s úgy vágja a földhöz, hogy a láda darabokra szakad, a drága abroszok, kendők széjjelomolnak a ház földjén, s azt mondja:

    – Az isten éppen így pusztítson el engemet, ebben az órában, ha mind az öten bolondok nem voltatok!

    Betoppan azalatt az egyházfi is, látja az abroszokat és a kendőket a földön, összecsapja a kezeit, s kérdi, hogy ugyan bizony milyen dolog történt, s miért is történt, s mikor megtudja, felkapja a földről az abroszokat, kendőket, diribdarabokra hasogatja mind egyig, s azt mondja:

    – Az ördög éppen így szaggasson el engemet, ha mind a hatan bolondok nem voltatok!A hír elterjedt a történt dolgokról továbbig. Arra összegyűl az eklézsia, felgyújtják a papi házat, s azt mondják:

    – A tűz lángja így égessen meg minket, mind amennyien vagyunk, ha mind a heten bolondok nem voltatok!

    Pin It on Pinterest