Skip to content

A furfangos paraszt (szlovák népmese)

    A furfangos paraszt (szlovák népmese)

    Hol volt, hol nem, Dunán innen, Garamon túl találkozik két paraszt – komái egymásnak.

    – Te komám – azt mondja egyik a másiknak –, minálunk annyira rossz minden. Énszerintem menjünk Amerikába!

    Azt feleli a másik:

    – Amondó vagyok, komám, hogy én szívesebben mennék inkább Pestre. Ott is jól fizetnek!

    Így aztán az egyik paraszt elment Amerikába, a másik pedig Pestre. Ahogy emez beérkezik Pestre, hát bámészkodik, studérozza a roppant nagy, magas házakat, és odafönt embereket pillant meg. Így morfondírozik magában:

    Ugyan hogy a bánatba kerülhettek ezek oda föl?, mikor itt sehol egy árva drabina, vagy hogy mondják, létra!

    Azok az úri népek pedig odaföntről leszólnak neki:

    – Hát teneked, hékás, mi kéne, ha vóna?

    – Mi kéne? Hát robota kéne – feleli a paraszt –, azazhogy munka, ha vóna.

    No, erre azt mondják neki, jöjjön csak föl.

    Mire ő megkérdi, hogy hát hogyan másszon oda föl, mikor még drabinájuk sincsen.
    Amikor az urak végre megértik, mi baja, mutatják neki, hogy menjen csak be azon a kapun, s akkor meglátja majd a lépcsőt, azon jöjjön fel.

    Fölérkezik hát a paraszt a második emeletre. Ott meg ezek az urak azt gondolják, na, itt egy ostoba szlovák, aki el akar szegődni, egy buta tót. Kérdik tőle, miféle munkára gondol, de ő csak vonogatja a vállát: Mindegy, csak robota legyen.

    – Robota, robota! – Hát munkát, azt nem tudnak adni, de hogy adnak neki pénzt, jó lesz-e?

    – Dobre, dobre, jó hát.

    Akkor az urak leraknak kétszáz aranyat azzal, hogy ha válaszol egy kérdésükre, akkor ez mind az övé lehet.

    De a paraszt csak erősködik, hogy neki robota kell, nem pedig hádka, vagyis munkára van szüksége, nem találós kérdésre.

    No de hogy így meg úgy, hátha kitalálja, és akkor övé lehet ez a kétszáz arany.

    Na jó, azt mondja, hadd halljuk akkor azt a hádkát!

    – Ide figyelj hát, arra felelj nekünk: Milyen messzire van az ég a földtől?

    – Ugyan már – nevet föl a paraszt –, mi sem könnyebb ennél: Épp amilyen messzire a föld az égtől.

    – Hú, hát igazad van – hüledeznek az urak –, tied a kétszáz arany. Na de válaszolj még egy kérdésre, és arra már négyszáz aranyat kaphatsz! Azt mondd meg: Hol van a világ közepe?

    – Ennyi az egész? Hát ott, ahol éppen vagyunk. Ha nem hiszik az urak – vonja meg a vállát a paraszt –, mérjék meg maguk, hol a közepe!
    Bizony megint megnyerte, úgyhogy már hatszáz aranya volt. És akkor így szólt:

    – Uraim, én nem szórakozni jöttem ide Pestre, hanem dolgozni. Úgyhogy Isten látja lelkemet, énnekem az uraknak ez a pénze nem kell. Ezért azt mondom: Tegyenek ide, drága uraim, még hatszáz aranyat, meg én is ideteszem ezt a hatszázat, amit megnyertem, és akkor harmadjára most az urak válaszolják meg az én kérdésemet!

    Odateszik a pesti urak a hatszáz aranyukat, meg a paraszt is a maga nyereményét, majd ezt kérdezi tőlük:

    – No, hát kitalálják-e, uraim, mit írt nekem az a komám, aki engem Pestre küldött pénzt keresni?

    Hát az urak csak néznek, egyik a másikára pislog, de hiába, nem tudják.

    És akkor a paraszt fölmarkolta ezt a könnyen megkeresett ezerkétszáz aranyat, és megmondta a választ:

    – Tartson meg az Isten mindnyájunkat erőben, egészségben, hát ezt írta nekem a koma.

    Azzal búcsút intett, hazament, s utána úton-útfélen azzal dicsekedett, hogy ő a pesti urak között többet keresett a furfangjával, mint a komája az amerikai aranybányában a csákányával.

    Pin It on Pinterest