Skip to content

A fejszekása

    A fejszekása

    Egyszer egy öreg katona hazafelé mendegélt a falujába. Elfáradt útközben, meg is éhezett. A legközelebbi faluban bezörgetett a szélső házba.

    – Adjatok szállást a fáradt vándornak!

    Öregasszony nyitott ajtót.

    – Kerülj beljebb, vitéz uram!

    – Akad-e valami harapnivaló a háznál, anyóka?

    Az öregasszony gazdag volt, de olyan fösvény, hogy még a levegőt is sajnálta másoktól.

    – Magam is éhezem, jó ember, bizony nincsen semmim.

    – No, ha nincsen, az se baj – feleli a katona.

    Meglátott a lóca alatt egy nyeletlen fejszét.

    – Ha egyéb nincs, fejszéből is lehet kását főzni – mondta. Összecsapta a kezét az öregasszony.

    – Fejszéből kását?! Világéletemben nem hallottam ilyet!

    – Add csak a bográcsot! Majd én, megtanítalak rá, hogyan lehet fejszekását főzni.

    Az öregasszony odaadta a bográcsot. A katona megmosta a fejszét, beletette a bográcsba, vizet öntött rá, és a tűzhelyre tette. Nézte az öregasszony a katonát, leste, nem vette le róla a szemét. Az meg fogott egy kanalat, megkavarta a főztjét. Megkóstolta.

    – Jó-e? – kérdezte az asszony.

    – Mindjárt készen lesz – felelete a katona.

    – Kár, hogy nincs benne só.

    – Adok én, sózd csak meg! Megsózta a katona, újra megízlelte.

    – Hej, még egy jó marok köles hiányzik belőle!  Ment az öregasszony a kamrába, hozta a kölest.

    – No, hát add meg a módját. Főzte a katona a kását, kavargatta. Leste az öregasszony, nem vette le a szemét róla.

    – De jóízű! – dicsérte a katona.

    – Még csak egy csepp zsír kellene bele, s akkor mind a tíz ujjunkat megnyalhatnánk utána! Akadt zsír is a kamrában. A katona jól megzsírozta a kását.

    – No, végy egy kanalat, anyóka! Nekiláttak a kásának, nem győzték dicsérni.

    – Sose hittem volna, hogy fejszéből ilyen jó kását lehet főzni! – ámuldozott az öregasszony.

    A katona meg csak evett, és jót nevetett magában.

    (Sztankay István előadásában meghallgatható)

    Pin It on Pinterest