Skip to content

Magyar Zoltán: A bolond falu (A herencsényi mesemondó)

    A bolond falu

    Ez a bolondos falu története. Ott olyan bolondos emberek laktak, hogy ollyant osztén a világon nem lehetett találni. No meg a bíró! Hát annak oszt párja nem vót.

    Hát egyik napon egy asszony elmegy a bíróhoz:

    -Jaj, bíró úr, lagzihó készülődünk, oszt só meg csak egy csepp van! Adjon má tanácsot, mit tegyünk?

    -Hát édes jányom, ha van egy csöpp sótok, a maradék sótokat vessétek el jó kövér fődbe, majd megszaporodik!

    Nos, más se köllött az asszonnak, nagyon megörült, megy haza nagy örömvel.

    Már a kaputól kajbál:

    -Hé ember, hozd a gereblyét meg az ásót!

    -Minek az te?

    -Most gyüvök a bíró úrtúl, azt mondja, hogy vessük el a sónkat, majd megszaporodik.

    Na, úgy is tettek, fölástak egy darabot a kertbe, elvették a sót, legereblyézték. Oly jó esős idők jártak akkorába, jó meleg vót, egy reggel megy ki az ember, hát: hát szépen zöldül, ahol elvették a sót.

    Nagyon megörült:

    -Hű, asszony, gyere csak! Kikelt a sónk!

    Nagy örömökbe még a szomszédból is átkajabálták a szomszédasszont:

    -Rozi te, gyere csak át, kikelt a sónk!   Na, csipdosgattak belőle, nyalogatják

    – hű, ugye állott szaga vót. Csípte a nyelveket.

    -Hű te, ilyen kicsi, oszt má milyen jól csíp!

    De jól jártok vele, sok sótok lesz.

    Na biza várták, hogy majd a só fehéredik – nem fehéredett meg. Eljött a lagzi ideje.

    No ugye Sülde falujában kis házakat építettek, hát ugye a kis házra kis ajtót tettek. A menyasszony meg más falubúl hozták. No gyün elől a lakzis menet, nagy magos menyasszonyval, odaér: nem fér be az ajtón. Jaj, az örömanya elkezdett siránkozni:

    -Szent Isten, íllyen csúfságot, mit szólnak nekünk a faluba, hogy a menyasszony nem fér be az ajtón!

    Azt mondja a bíró nekik:

    -Hát nincs más, emberek-asszonyok, a lábát el köll vágni a menyasszonnak, majd oszt befér az ajtón!

    -Jaj, de- aszongya az ifjú -ha a lábát elvágjuk, hát akkor hogy megy be?

    – Hű, az ténleg nem jó!

    Aszongya a házigazda:

    -Nincs más, én veszem a baltát, kivágom az ajtót.

    -Jaj, mán a lagzi napján nincsen poloska a tyúkra! – megint mondja a másik.

    Hát azt mondja az egyik, a menyecske:

    -Nincs más, le köll vágni a menyasszonynak a fejit!

    -Jaj, mán a fejit mégse – mondja az örömanya -, hát nézzetek csak rá, hát a menyasszonynak a feje a legszebb!

    Hát az ténleg nem jó. Ott tanakodnak, ott jajgatnak. Nagyapám nagyapja is meg vót híva a Lagziba, az oszt mán nem bírta hallgatni őket.

    Aszongya:

    -Hát ide hallgassatok, hát hajoljon meg az a szép menyasszony, oszt majd befér az ajtón!

    Hát úgy is történt. Meghajult a menyasszony, szépen befért az ajtón. Jaj, megvót a nagy öröm! Nagyapám nagyapját a főhelyre ültették. Itatták-etették.   -Igyon kend, egyék! De hogy hol született maga meg ez a nagy ész’? Hogy ilyen szépet, jót ki tudott tanálni!   Hát a bíró meg ül ottan hegyesen, olyan kényesen, egyszer kinéz az ablakon, aszongya:

    -Hű, emberek, nagy baj van! Nézzetek csak ki, hogy a templomunkot hogy benyőtte a bodza meg a csipkebokor!

    Azt onnan ki költ húzni!

    -Hát de hogy, bíró úr?

    -Hát én mán kigondoltam: az asszonyok lagzi után hazamennek, fonják a kötelet éjjel-nappal!

    Az emberek meg addig vetnek.   Na, úgy is vót. Hazamentek az asszonyok, fontak kötelet. Mikor készen vót a nagy köteg, összedoboltatta a bíró az egész falu népit gyüjjenek össze! Összegyüttek, az a sok nép azt a nagy kötelet körültekerték a templomon, a tornyon, az egész falu belekapaszkodott, rángatták, a bíró meg vezényelt.

    -Hó-rukk! Egyszerre!   Hát egyszer nagy csörrenés, elszakadt a kötet, rakásra estek. Jaj, alig bírtak fölkászmálódani. Na, mire fölkászmálódtak, ballagtak hazafelé, hát egyszer a bíró meglát egy nagy diófát, a sok dió húzta így az ágát egész a fődig. Aszongya:   -Ide hallgassatok, emberek! Hát nem mehettek el a fa mellett, hát nézzetek csak erre a fára! Milyen szomjas. Ezt be köll húzni a patakba, oszt meg köll itatni!   No, belekapaszkodott az egész falu.

    De aszongya a bíró:

    -Két ember menjen föl a fára! Meg jó megtolni!

    No, egyik aszondta:

    -Én nekem a fejem szédül.

    A másik:

    -Nekem a lábam fáj.   Senki nem akart fölmenni.

    Vót ott egy jó derék ember, aszongya:

    -Majd fölmegyek én, bíró úr! Megtolom én azt a fát, mint annak a rendje! No, föl is ment a nagy ember a fára, a falu népe meg rángatta. Egyszer egy nagy reccsenés: a gally levágta az embernek a fejit, az ember leesett fej nélkül a fődre. Aszongya a bíró:

    -Emberek, asszonyok, vót-e ennek az embernek feje, mikor ez fölment a fára? Hát honnan tudjuk mink azt, bíró úr, hogy vót-e vagy nem vót’?

    – Hát senki nem tudta.

    Azt mondja a bíró:

    -Menjetek, kérdezzétek meg a feleségit! Hát elmennek:

    -Te Rózsi, vót-e az uradnak feje, mikor elment otthonrút?

    -Hát honnan tudjam én azt, hogy vót-e vagy nem vót? Hagyjad, majd megnézem a kalapját!

    Bemegy a házba, föltekint a fogasra:

    -Halljátok, nem felém én azt a kalapot sehol! Csak lehetett neki feje akkor mikor elment itthonrúl, csak a fejín vitte el azt a kalapot.   No de hogy újra visszaértek, megtalálták bizony a fejet is, meg az embert is, eltemették. No de a bíró nem vesztette el a jókedvit.

    Azt mondja:

    -Hát ide hallgassatok: nekünk, ennek a falunak, Sülde falujának elsőnek köll lenni a vármegyénél!

    -De hogy, bíró úr?

    -Úgy, hogy fölmegyek a Holdra.

    -Jaj, bíró úr, hát az nagyon messze van!

    -Dehogy van messze, nézzetek csak oda a hegy tetejire!   Hát akkor kelt fel a Hold, hát bizony közel vót a hegykő.

    -Hát oda hordókot kiguringatni arra a nagy hegyre, oszt akkor én fölmegyek a hordó tetejire, rakjuk a hordót mindig följebb, mindig följebb, oszt a végín a Holdon leszek, oszt elsők leszünk a vármegyénél.

    Na, úgy is vót. Másnap az egész falu tolta a hordókat ki a hegy tetejire. Rakták egymásra, a bíró meg mindig följebb. Mindig följebb. Na, elfogytak a hordók.

    Aszongya a bíró:

    -Hát halljátok, emberek, hát adjatok még hordót!

    -Há nincs mán, bíró úr, honnan?

    -Hát nézzetek ott alulra, alattam azt a kettőt, az a kettő, arra mán semmi szükség nincsen!

    Hát kivették a két hordót. a bíró lezuhant, nyakát törte. De ha akkor a bíró le nem esett vóna, most a mese is tovább tartott vóna.

    Pin It on Pinterest