Volt egyszer egy csizmadia meg egy varga. Szegényebbek voltak a templom egerénél. Mikor ettek, mikor nem. Azt mondja egyszer a csizmadia a vargának: – Az ördög éhezzék többet, komám. Nem megy a mesterség, hát szerezzünk pénzt, úgy, ahogy lehet. Összeülnek, tanakodnak, s kifundálják, hogy a…
2023 szeptember


Pirosmalac (magyar népmese)
Egyszer volt, hol nem volt, volt az egyik faluban egy olyan asszony, akinek sohase volt gyermeke. Egyszer aztán elszólta magát az asszony, hogy nem bánná már, ha a jóisten egy kutyakölyköt adna neki, azt is felnevelné, csak legyen, akiben öröme teljék. Telt-múlt az idő, egyszer…

Előbb a tánc, azután a lakoma (magyar népmese)
Volt egyszer egy szegény ember, annyi gyermeke volt, mint a rosta lyuka, még eggyel több. Nem volt semmije, csak egy kis háza, de abból is ki kellett költözzön, mert egy gazda úgy felkamatoztatta két véka kukoricáért, hogy ki kellett menjen belőle. Elment bujdosni. Találkozott az…

Benedek Elek: A jó tanácsok
Volt egyszer egy szegény legény. Ez a szegény legény gazdag leányt kapott feleségül, de nem sok öröme volt a gazdagságban, mert az asszony mindig felhányta, hogy övé minden az utolsó szegig, az urának nincs semmije, s ha ő hozzá nem ment volna, egész életére szegénynek…

Egyszemű, kétszemű, háromszemű (magyar népmese)
Volt egyszer, hol nem volt egy asszony, s annak volt három leánya. A legnagyobbiknak volt három szeme, a közbelsőnek egy, a legkisebbiknek kettő. Egyszer az asszony elhatározta, hogy férjhez adja a leányait. Jött is egy kérő, de az a legkisebbiket szerette volna elvenni, akinek két…

A király, aki nem akarta férjül adni a lányát (magyar népmese)
Volt egyszer egy király, nagyon gazdag volt, egy nagy várba lakott, volt egy szép leánya is. Annyira szerette a lányát, hogy még ki sem engedte a várból, nehogy valaki elvigye tőle. Egyszer mégis könyörgött a lány az apjának, hogy engedje el sétálni. Megengedte neki az…

Benedek Elek: A csodaóra
Volt egyszer egy király. Ennek a királynak csak egyetlen fia volt, de a jó Isten tudja, miért, erre is megharagudott egyszer annyira, hogy elkergette a háztól: fel is út, le is út! Hiába fogta pártját a királyné, hiába sírta föl az egész falut szívéről szakadt…

Benedek Elek: A karika
A karika, melyről nektek mesélek, tavaly télen ott lógott a gyermekszoba ajtaja közt, mellette a párja. Néha-néha gyermekké tett engem is: együtt hintáztam a gyermekekkel. Igen kedves jószágunk volt, mert valahányszor hinta-hinta-hintáztunk, eszünkbe juttatta a nagyapó kertjét s szövögettük, rajzoltuk a jövendőt, a mosolygó szép…